2017. augusztus 18., péntek

Logo

Címlap Itthon Országos szintű rendezvénynek adott otthont a TIFO

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Országos szintű rendezvénynek adott otthont a TIFO PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szalma Balázs, Major Sándor   
2013. május 19. vasárnap, 21:57
A Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat április 19. és 21. között közreműködő rendezőként adott otthont a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság regionális találkozójának.

 

Az eseményen 14 ifjúságpolitika iránt érdeklődő fiatal vett részt, akik szerte az országból érkeztek, többek között Debrecenből, Nyíregyházáról, Pécsről és Pannonhalmáról.

A találkozó folyamán kerekasztal beszélgetésekre és szimulációs gyakorlatokra is sor került, amelyek elősegítik az ifjúságpolitikai döntéshozók és a fiatalok közötti véleménycserét, valamint a gyakorlati jellegű tanulási folyamatokat szolgálják. A „Jövő GYÖKerei a ma és a tegnap” című projekt célja, hogy az ifjúsági területen dolgozó szakemberek és döntéshozók megismerjék a fiatalok véleményét, igényeit és szükségleteit a korosztály mindennapi életével, lehetőségeivel és aggodalmaival együtt; s mindeközben a fiatalok is bepillantást nyerhessenek mind az ifjúsági szakemberek munkájába, mind pedig a korosztállyal kapcsolatos döntések meghozatalába, előkészítésébe és végrehajtásába.

A fiatalok a tervek alapján ifjúsági szakemberekkel és ifjúságpolitikai döntéshozókkal kívántak egyeztetni, azonban a hangsúly ezúttal a csapatépítésen volt. A találkozó keretein belül a nem formális tanulás módszereit alkalmazva tanulhattak és tudhattak meg egymástól és egymásról bővebb információkat. Az eseményen részt vett vendégek ugyanis a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság nyáron megrendezésre kerülő, Modell Ifjúsági Parlament (MIP) néven futó országos találkozóján fognak a média területén tevékenykedni. A hétvége folyamán ezeknek a szerepeknek a pontos meghatározására, kiosztására és megbeszélésére került sor; mindezt sok-sok játékosabb gyakorlattal kiegészítve, ezáltal is közelebb hozva egymáshoz a csapat tagjait.

 


A péntek délutáni ünnepélyes megnyitón tiszteletét tette Turai István Polgármester Úr, aki köszöntő szavaival is emelte az esemény rangját, Hajdu Ferenc Alpolgármester Úr, Hámoriné Olár Mária Képviselő Asszony, Vokány Erika ifjúsági referens, valamint Csokonáné Vízkeleti Ildikó, a Segítő Kéz Szolgálat intézményvezetője is. A péntek délelőtti óráktól vasárnap délig tartó esemény vendégei a Tópark Hotelben pihenhették ki a meglehetősen intenzív hétvégi programokat.

A fiatalok mindennel meg voltak elégedve, a szervező Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat igen színvonalas háttérmunkájának köszönhetően. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a rendezvénynek otthont adó Munkácsy Mihály Művelődési Háznak a termeik rendelkezésre bocsátását, valamint a készséges segítségnyújtásukat minden apró kérdésben, amellyel hozzájárultak a találkozó sikeréhez. Bízunk benne, hogy minél több hasonlóan rangos és színvonalas esemény házigazdái lehetünk a jövőben is.


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!