A munkaügyi ellenőrzés után már rendőrök is nyomoznak abban az ügyben, hogy a Tesco tényleg elcsalt-e 700 millió forintot a megfélemlített munkavállalóitól. |
Július 20-án, kedden a munkaügyi felügyelők több órás vizsgálata után, -délután fél négy körül- a rendőrség is megérkezett a budaörsi áruházhoz. A közép-magyarországi felügyelőség egy bejelentés alapján kezdett vizsgálódni, mert a munkaidő, pihenőidő és szabadságkiadás szabályai körül merültek fel kifogások.Korábbi hírek szerint a Tescónál a munkaidőt nyilvántartó, Piramis 1 programban állítólag kikapcsolták a rendkívüli munkavégzés esetén kifizetendő pótlék rögzítését, így azt nem kaphatták meg a dolgozók. Attól függően, hogy mennyi ideig működhetett a módszer, a lap szerint 350 és 700 millió forint között lehetett a ki nem fizetett összeg. A cég szóvivője, Iglódi-Csató Judit (aki korábban az MNB szóvivője volt) elismerte: a kifogásolt számítógépes program nem tökéletes, a Piramis egyelőre nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét. Hozzátette, ettől függetlenül a Tesco dolgozóinak erre az időszakra is meg kellett kapniuk a járandóságukat: az egyes áruházak helyi személyzeti vezetői ugyanis ilyenkor kézzel átvezetik a rendkívüli munkavégzést a bérszámfejtő rendszeren. Érdekes ugyanakkor, hogy az érintett kereskedelmi szakszervezetekhez a vitatott időszakban egyetlen egy bejelentés sem érkezett ki nem fizetett tescós túlóradíjak miatt. Ezt nyilatkozta például Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökhelyettese a Népszabadságnak. A Független Hírügynökség kérdésére, miszerint az ügy kapcsolatban van-e a Magyar Nemzetben nemrég megjelent információkkal, Gedeon András, az OMMF szóvivője azt mondta: a keddi vizsgálat bejelentésre indult, ugyanakkor, mivel az ellenőrzés a nyilvántartásokra is kiterjed, így összekapcsolódhat a sajtóban megjelent üggyel. Közben délután fél négy körül a rendőrség is megjelent a budaörsi Tesco épületében, ahol a FüHü szerint házkutatást tartanak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese azt nyilatkozta, hogy a Pest Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást csalás megalapozott gyanúja miatt. A nyomozással a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot bízták meg. Kedden a bizonyítékok beszerzése érdekében "nyomozati cselekményeket" hajtanak végre. Részletekről a nyomozás érdekében többet nem közöltek. forrás:index.hu
|
Nem a rendszerrel van a probléma hanem azzal hogy nem akarják kifizetni, de elvárják akár fenyegetéssel is, hogy dolgozz ingyen akár +10 órát is naponta jelenléti íven feltüntetett időponton kívül!
Ha esetleg vagy olyan bátor, hogy a jelenléti ívbe beleírod a túlórákat, akkor pedig a személyzeti igazgató másnap fogja és kicseréli és csak a nyolc és fél órádat írja be!
Ez így Működik minden egyes tesco-ban!
A hatóságoknak meg úgy kellene kezdenie hogy a kamera felvételeket kérjék el és nézzék vissza hogy mikor mennek haza a dolgozók és hogy az az időpont egyezik e azzal ami a jelenlétin van.