2017. október 22., vasárnap

Logo

Címlap Kultúra Fontos-e a művészeti oktatás?

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Fontos-e a művészeti oktatás? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kelle Emese   
2011. április 21. csütörtök, 00:08
Kelle Emese beszélgetése Törökbálinton tanító művészet-
pedagógusokkal.


Három pedagógussal beszélgettem arról,  milyen művészeti tevékenységek (vizuális kultúra, mozgókép, népi kézművesség, kulturális beszélgetés és drámajátékok) zajlanak a két törökbálinti iskola: a Zimándy Ignác Általános Iskola (Zimándy) és a Bálint Márton Általános és Középiskola (Bálint Márton) falai között – és körülötte. Továbbá, hogy mit jelentenek a gyerekek számára ezek a kreatív elfoglaltságok, hogyan lehet ezekkel értékeket átadni.

Lantosi Istvánné Nóra – tanító és testnevelés szakos, drámapedagógus, gyermekszínjátszó-vezető, rendező és újság-, novellaíró. Jelenleg alsó tagozatosokat tanít a Zimándy Ignác Általános Iskolában. Harminc éve tanító, ebből tizennégy éve a Zimándyban.

Hellenbach Gabriella – iparművész végzettségű, jelenleg a Budai Rajziskola néprajztanára és a Bálint Márton kiállításszervezője, korábban teljes munkaidőben néprajz és bábszakkör és tanóra vezető ugyanitt.

Medve Katalin – alkalmazott grafikus, 1997 óta a Bálint Mártonban tanít, különféle iskolai vizuális, mozókép, diákéleti tevékenység motiválója és segítője.


1. Miből áll a tanterv? Hány órában és milyen tantárgyakat tanítanak?

Lantosi: Azt kell elmondanom, hogy a Zimándy Iskola odaadó a művészetek iránt, támogatja mind anyagilag, mind pedig szellemileg is. A tanári gárdában valószínűleg sok a Don Quijote típusú tanár, akik elhivatottságból vannak még pályán, mert senki sem tudja mi lesz jövőre. Az iskolaotthonban, alsó tagozatban tantervileg heti két rajzóra és egy kulturális foglalkozás adott, amelyeket úgy tömbösítek, hogy ha egy filmet nézünk, elemezzük vagy részletet olvasunk fel egy irodalmi műből, akkor ne kelljen megszakítani a foglalkozást. Az olvasott irodalmat, mint most például a harmadik osztályosoknál Huckleberry Finnt ha nem tudjuk órán befejezni, akkor izgulnak Finnért és elmennek a könyvtárba kikölcsönözni a könyvet. Utána sokszor rajzokat készítenek, foglalkoztatja őket amiről olvasunk és amiről beszélünk. A kulturális foglalkozásba belefér a népi játékkészítés, a dráma, bábozás, dekorációkészítés, és a beszélgetés alatt szóba kerül a hagyományőrzés is.


Medve: Sokan azt hiszik, hogy a Zsolnay módszer már nem működik a Bálint Márton iskolában, de ez így nem igaz. A Nyelvi, Irodalmi Kommunikációs Nevelés (NYIK) az alsó tagozaton a mai napig működik kidolgozott taneszközökkel, az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program  (ÉKP) pedig az iskolánk tantervének a része, tehát itt például az alkotásra nevelést, kommunikációs képességek fejlesztését, a sokféle tevékenységformát, ami máshol máshogy van, megtartottuk. Természetesen már nem úgy működik, mint amikor Zsolnay József itt dolgozott, de még mindig tanítanak az iskolában olyan szakemberek, akik vele együtt dolgoztak és fejlesztették a programot.

Ötödik-hatodik osztályban még két Vizuális Kultúra (VK) óránk van hetente. Hetedik-nyolcadik osztályban a tananyag méretéhez képest aránytalanul kevés: csak heti egy. Akiket ez érdekel, és továbbtanulna ezen a területen, azokkal nem tehetem meg, hogy nem tanítom meg az elméleti hátteret, valamint a művészettörténeti ismeretek kiválóan beépíthetők az irodalom és a történelem vizsgákba is. Tehát az elmélyült alkotó tevékenységre kevés idő jut. Sokszor elkezdünk egy manuális tevékenységet, de az órai munka mellett arra kell támaszkodnom, hogy azzal otthon is foglalkoznak. Ez az otthoni időráfordítás meglátszik az eredményeken, aki akar, az a csodát tudja megteremteni.

Örülnék, ha a mozgókép és médiaismeret órákat nem tennék kötelezővé a középiskolában, mert akkor csak azok járnának, akiket igazán érdekel. Ugyanakkor életünk nagy részét az interneten töltjük, de az újságokból, az utcáról és a tévéből is tódul a sok információ. Ezért nem árt, ha pontosítjuk, hogy mi is a média, miről szól és hogyan működik, hogyan lehet észrevenni, ha megvezet minket. Két egységből áll a tantárgy: filmtörténetből, filmműfajok, a filmformanyelv megismeréséből, a másik része pedig kifejezetten a médiáról szól. És igaz, nem kötelező feladat, de tavaly hét filmet forgattak a nyolcadikos tanítványaim és iskolai tévét is üzemeltetünk - egyelőre alkalomszerűen. A filmkészítés nagyon nagy munka, de remek csapatépítő élmény. Középiskolában létezik fakultáció, diákjaim idén is indultak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV), továbbjutóval is büszkélkedhetünk, illetve érettségire készülünk fel.


Hellenbach: Egy éven keresztül heti két alkalommal tartottam kézműves szakkört a saját tanmenetem szerint. Következő évben viszont egy roppant nagy kihívást kaptam az igazgatónőtől, Bánki Judittól, hogy egy kidolgozott tantárgyat, a tárgyi néprajzot tanítsam. Heffner Anna dolgozta ki és írta meg a tankönyvet ehhez a tárgyhoz a Zsolnay módszer részére. Azelőtt egyáltalán nem volt ilyen tantárgy, még az Iparművészeti Főiskolán is csupán egy félévet tanítottak és koránt sem volt részletesnek vagy átfogónak tekinthető. Megijedtem, majd elmentem a szentendrei skanzenbe, ahol a nyílt napokon találkoztam Bárány Marával, aki akkor tartott tanfolyamot a népi kézművességről. Az iskola fizette nekem ezt a továbbképzést, hogy megtanuljam a különböző anyagokkal való foglalkozást, és tudjam tanítani. Néprajzot első osztálytól nyolcadikig tanítottam. Ez akkoriban csoportbontásban volt a Környezet és Vizuális Kultúra (KVK) órával. Kétszer 45 perc alatt tizenöt gyerekre volt időnk egyenként odafigyelni. A néprajz órák úgy történtek, hogy elkezdtem nekik mondani, mi lesz a feladat, meséltem a házépítésnek, népi játékoknak vagy nemezeléstechnikának hátteréről, ők ezt közben értelmezték, és megvalósították a tárgyaikban.


2. Milyen értéket közvetít, milyen üzenetet lehet átadni a gyerekeknek, ha a kreatív készségüket illetve és kifejezési módszereiket fejlesztik?

Medve: Elsősorban a nyitottságra szeretném őket nevelni. Megfigyeltem ugyanis, hogyha beszélgetünk a modern művészetekről, iszonyatosan konzervatívan gondolkodnak az alkotásokról. Trendinek és modernnek gondolják magukat, miközben egy modern képzőművészeti alkotás láttán megrettennek és nem tudják azokat befogadni. Ezt filmeken, építészeten és képzőművészeten keresztül megváltoztatni heti egy órában nagyon nehéz. Egy nagyon hosszú beszélgetés eredménye, hogy megértsék, hogy miért volt az a valami olyan nagyon-nagy dolog. Nem nehéz egy Kandinsky vagy Miró festményre azt mondani, hogy ilyet én is tudok, de azt elmondani, hogy ez a stílus vagy szín az ő nevéhez fűződik, azt nem tudja mindenki. Úgyhogy meg szoktam kérdezni őket, hogy tudnak-e olyat mondani, amit még senki előttük nem csinált meg vagy talált ki. Amikor elkezdenek gondolkodni, hamar rájönnek, hogy már minden létezik, amit ők újnak gondoltak. Az adott tanmenet mellett nagyon nehéz és nem is tudom, hogy sikerül-e elérni ezt a célt. Amit a nyitottság mellett nagyon fontosnak tartok, az igényességre törekvés.  Nem szabadna, hogy olyat adjanak ki kezük közül, ami miatt szégyenkezhetnek. Próbálom őket a precíz, pontos munkára nevelni.

Hellenbach: Azt szeretném nekik megtanítani, hogy mi is az a küzdés. Pontosan az alkotó tantárgyak mutatják meg a gyerekeknek, hogy mindent nekik kellett előállítani, és nem volt hiábavaló a nap, nem volt üresjárat. Szeretném, ha tudnának arról, hogy a mai élet és a „nem sokkal ezelőtti” között mi a különbség. Nagyon fontos, hogy szembesüljenek a hagyományokkal, a néprajz nem csupán annak a felsorolása, hogy milyen fazekasedények, bőrmegmunkálások léteznek, hanem hogy milyen társadalmi problémák voltak, mi jellemezte kultúrát és emberi kapcsolatokat. Nagyon sok mindent el lehet mondani az emberről, és a közösségről vele.

Lantosi: Én első pillanattól kezdve odafigyelek a gyermeki lélek nevelésére. Minden értéket, minden érzést meg kell mutatni nekik. 30 éve azt tanítom, és ragaszkodom ahhoz, hogy a tisztelet és a tolerancia a legfontosabb érték. Vannak szülők és gyerekek, akiknek ez nem tetszik, de én hiszek benne, fontosnak tartom, hogy tudják, mi az egymás iránti tisztelet. Annyiféle gyerek jár egy osztályba, és hogyha egyiküknek valamilyen módon deviáns a viselkedése, azt vissza kell fogniuk, meg kell érteniük, ezek a gyerekek nem tehetnek arról, hogy ilyenek. A másik pedig a fantázia, szeretném, ha mindenbe belecsempésznék a kreativitásukat. Ha a történetből nem derül ki, akkor képzeljék el, például hogyan nézett ki a Vukban a vadász vagy a falucska. Úgy látom, hogy az alkotás nekik már természetes, és ez nagy érték. Tavaly a nyílt napon Radnóti Miklós „Éjszaka” című versét olvastam fel nekik, és megkértem őket, hogy jöjjenek pizsamában. Eloltottuk a lámpákat, és mikor befejeztem, akkor olyan gyönyörű csillagos egeket és virágokat festettek, hogy nem hittem el, mennyire ki tudtak nyílni, ki tudták fejezni a gondolataikat és érzéseiket a képeken keresztül.


3. Hogyan lehet osztályozni az alkotó diákot?

Lantosi: A gyerekekkel közösen összeülünk, és értékeljük egymás műveit. Egyenként elmondják a másik rajzáról, verséről vagy esszéjéről, hogy kinek mi tetszett, és mi az, ami nem a társuk rajzán. Az elrendezés vagy a mozdulat, amit megfogtál, de a színezés lehetne jobb. Vagy írásoknál, hogy összecsaptad vagy sok benne a szóismétlés, és a vége lehetett volna valami váratlanabb. Kritizálnak, de kontrollálva, ezt már elsőtől tanulják, és pontosan ezért nem veszik el egymás kedvét, elfogadják a másik véleményét. Inspirálva vannak és sokszor követelik a megmérettetést.


Ugyanakkor azt is megtanulják ezen keresztül, hogy ne járassák le magukat. Kicsi kortól el kell kezdeniük megtanulni, hogy ők milyen szinten vannak, érdemes-e indulniuk egy versenyen, megfelelnek-e az elvárásoknak. Ezt meg kell élniük. Nem érzik magukat frusztrálva, nem foglalkoznak vele, ha abban nem felelnek meg, mert megtanítottuk nekik, hogy ki miben ügyes.

Hellenbach: A jó képességű tanulót nem kell tanítani, az a művészet, hogy a kevésbé jó képességűeket megtanítsuk az adott anyagra. Nem szabad egy gyereket hagyni elkallódni. A diák önmagához mérten tud fejlődni, és azt lehet értékelni. Én mindig is jobban szimpatizáltam azokkal, akiket fel kellett zárkóztatni. De osztályzatot kellett adnom minden esetben, annak ellenére, hogy más és más mértékben és tehetséggel foglalkoztak a tárgyakkal. Nem hagytam, hogy sértésnek vegyék a diákok, hogy én pikkeltem rájuk, és nem akartam nekik ötöst adni. Szembesítenem kellett őket önmagukkal, rákérdeztem, hogy szerintük mit érdemelnének és miért. És ez a fajta felismerés és beismerés, hogy tényleg nem tettek meg mindent valamiért, az életben is nagyon fontos lehet.

Medve: Az alkotások megítélése sokkal nehezebb, mint a művészettörténeti anyag számonkérése. Ismernem kell az egyes tanulók képességeit, nyilvánvalóan mindenki saját magához kell, hogy mérve legyen. Szerintem minden azon múlik, hogy a feladat pontosan és érthetően legyen megfogalmazva.  Ha én pontosan meghatározom, hogy mit szeretnék, mit kell elvégezni, mi a kimenete, mit kell kipróbálni vagy megfigyelni, akkor ezeknek a szempontoknak a mentén kiválóan lehet értékelni egy munkát. Ezt ők maguk is pontosan érzik. Olykor egyénileg kérem őket, hogy jöjjenek ki és mutassák be a műveiket. Mondjon  mindenki olyat, amiben ügyes volt és amin változtatni kellene. De volt már olyan kísérletem is, hogy ők maguk között értékeltek. Érdekes megfigyelés volt, hogy a diákok egymással szemben kritikusabbak, mint ahogy én mondanám el a meglátásaimat. Egy dolgot nem tanultak  még meg: el lehet mondani a jót és a rosszat is egy adott kreatív tevékenységről, vagy munkáról, csak nem mindegy a módja. Ebben tanulhatnak egymástól, a tanártól  , például: ha még ezen változtatnál akkor jobb lenne, vagy erre figyelj oda legközelebb, a diákok gyakran  csak annyit mondanak, hogy ez béna.  Azt próbálom most megtanítani nekik, hogy a megjegyzés segítő szándékú kell, hogy legyen.


4. Milyen módokon találkoznak még a tanulók a művészet bármilyen formájával?

Lantosi: A Zimándynak van egy szellemisége, a falakból árad.  A falak végig képekkel, anyagra festésekkel, a termek aktualitásoknak megfelelően gyerekmunkákkal vannak kidekorálva, továbbá színdarabokat és koncerteket adunk évente többször. Vannak különböző szakkörök és csoportok, mint a dráma, a néptánc vagy a mazsorett, de szerveződött iskolarádió és egy online formában megjelenő újság is.

Hellenbach: Nekem annak idején volt egy néprajzsarkom, ami be volt rendezve, faliszőnyeg felakasztva, rajta rajzok vagy egyéb művek, sarokban mángorló, vajköpülő, gyerekmunkák vagy ismeretterjesztő képek mindenhol. A kiállításokkal szeretném minél változatosabb alkotásokkal, akár magától a művésztől kölcsönkért szobrokkal, festményekkel, fotókkal megismertetni a gyerekeket. Igyekszem egy élő környezetet teremteni a gyerekeknek. A kezdetekben a kiállításmegnyitók alkalmával ott volt a művész és elbeszélgetett a tanulókkal, arról, hogy honnan jött, hogyan indult a pályán és mit látnak.


5. Hogyan változik a művészetről alkotott képe és hozzáállása a növendékeknek?

Lantosi: Azt vettem észre, hogy a szociálisan érzékenyebb gyerekek nagyon érzékenyek, fogékonyak a művészetekre. Bizonyítani szeretnének és sikereket elérni. Mindenféleképpen találunk minden gyereknek egy olyan területet, ahol kimagasló lehet. Mivel sportszakkört is tartok tudom, hogy sokszor akik nem olyan tehetségesek a művészetben fantasztikusan fociznak és ez remek, de akkor sem fogom hagyni, hogy ne érintse meg a művészet. Jelenleg viszont három diákom is van, akik Szilágyi Jánoshoz jártak az én tanácsomra. Több volt tanítványom állt színésznek, szinkronszínésznek, zenésznek vagy írónak. Ha hallom, hogy megnyertek egy versenyt vagy nemzetközi díjakat akkor büszke vagyok, hogy nekem is részem volt abban, hogy elindult azon az úton.

Hellenbach: Én úgy gondolom, hogy a művészeti tárgyak ugyanannyira fontosak, mint a többi tantárgy. A felvételi tárgyak alapján úgy látom, hogy sokan még mindig fontosabbnak tartják a reál tárgyakat. Persze én is bajban lettem volna, ha engem kérnek meg, hogy töltsek ki például egy matematika feladatlapot, miközben az Iparművészetire felvételiztem. Ugyanakkor ha valaki nem úgy teljesít az iskolában minden tantárgyból, ahogy a nagykönyvben meg van írva, az nem azt jelenti, hogy semmiben sem értékes. Amikor nyolcadikban tanítom a diákokat, akkor már nagyon sokan kérdezik, hogy miért kell már megint ilyet csinálni. Mindig is voltak, akik először elfordultak, finnyáskodtak, nem tetszett nekik az aznapi feladat, de amikor látták, hogy a többiek élvezik, akkor nekik is megtetszett. Létezhet olyan, hogy valakit nem köt le ez a téma, de szerintem ezt is meg kell tanulni, mint ahogy mindegyik tantárgyat meg kell tanítani nekik. Akkor pedig, ha éreztem, hogy valakit kimondottan érdekel az iparművészet, akkor próbáltam pátyolgatni és segíteni, de a legtöbben sajnos még így sem mindig mentek művészi pályára.

Medve: Ötödikben még játékként kezelik, bármire rá lehet őket venni, művészettörténetből is jól teljesítenek. Ám ahogy haladunk előre az időben, nyolcadikban ez egyre jobban eltűnik. Életkori sajátosság, hogy egy idő után kevésbé lesz fontos a tanulás, a suliba szívesen a barátok miatt jönnek. Amikor az érdeklődés kezd visszatérni, az a középiskola vége, akkor kezdenek ráébredni, hogy felvételizniük kell, vizsgázniuk és tanulniuk. A középiskola nagyon szélsőséges, vannak olyan diákok, akik azt érzik, hogy ők már egyetemre járnak és ki szeretnék válogatni, hogy mi az ami érdekli őket és tanulni akarják, és mi az amit nem. Látszik, hogy van akit tényleg érdekel a kreatív alkotás és beleteszik az energiát, másnak púp a hátán. Sokszor mondják a kollégák, hogy mennyire egyszerű nekem, mert biztos érdekes dolgokról beszélgetünk a diákokkal. Én pedig azt gondolom, hogy nekik milyen jó, mert az ő tantárgyuk mindenki számára érettségi tantárgy, tehát ha akarják, ha nem, tanulniuk kell és néha azok, akiket alapvetően érdekel a mozgókép- és médiaismeret vagy a vizuális kultúra, félreteszik, mert az érettségi tárgyakat kell tanulniuk.


6. Mennyire lényeges a tanárok személye?

Lantosi: Biztos vagyok abban, hogy az én exhibicionizmusom, sokszínűségem befolyásolja a gyerekek hozzáállását a tantárgyaimhoz. Hogy a mai napig novellákat írok, továbbképzem magam, sportszakkört vezetek és színdarabokat rendezek, ez nem marad érdeklődés híján. Ha a gyerekek meghallják, hogy én magam is színdarabban vettem részt, vagy versenyt nyertem egy novellámmal, az egy külső megerősítés, egy komoly elismerés.


Hellenbach: Én akkoriban kezdtem tanítani amikor sok olyan pedagógus - Ragályi Elemér, Granasztói Szilvia, Hartai László, Gécsi János, Zalán Tibor, Széchenyi Péter - dolgozott az iskolában akik aktívan jelen voltak a saját területükön a kutatásban, publikálásban és alkotásban. Úgy hiszem, ők mindenféleképpen hitelességet és motivációt jelentettek a diákok számára.

Medve: Fontosnak tartom Zsolnai József véleményét e tárgykörben. Ő rendkívül személyiség volt, minden mondatával azt hangsúlyozta a kollégáinak, hogy a gyereket tevékenykedtessük, bírjuk rá mindennemű alkotásra. A tanárok is legyenek alkotók. Nagyon fontosnak tartotta, hogy mi nem tanítunk, hanem tanulást irányítunk. Az alkotás és annak képessége a tanárok körében is fontos volt. Ez mára főként az újonnan csatlakozott tanárokban egyre kevésbé van meg. De például a tanári karnak is van színjátszó csoportja. Tan-Art névre hallgató csoport három darabot adott elő a Munkácsy Mihály Művelődési Házban. A díszletek és jelmezek megtervezése és elkészítése is többnyire a tanárok munkája. Ez pontosan olyan inspiráló, mint amikor a gyerekek közé ülök én is alkotni, lesnek, átveszik, kipróbálják amit csinálok.


Fotók:

A Zimándy Ignác Általános Iskola és a Bálint Márton Általános és Középiskola növendékei


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!