2017. október 22., vasárnap

Logo

Címlap Kultúra Könyvajánló

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Könyvajánló PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerk   
2012. január 11. szerda, 12:40
Bächer Iván -a Népszabadságban megjelent- könyvajánlója

 

Bächer Iván: Ahogy azt Lao-ce elképzeli


Elliot Aronsonnak, a neves amerikai szociálpszichológusnak gyors egymásutánjában két könyvét is megjelentette magyarul az Ab Ovo Kiadó. Jól tette, nagyon jól. Kevés aktuálisabb könyv jelenhet meg Magyarországon manapság, mint e kettő. Sokan nem fogják ugyan olvasni, és hatásuk sem lesz a valóra szinte semmi, de becsület is van a világon, még ha errefelé arról most nemigen esik szó. Az egyik könyv, a Columbine után című a nevezett középiskolában tíz évvel ezelőtt történt iskolai vérengzés tanulságait boncolgatja.

A másik, a vaskosabb, "tankönyvesebb", Carol Tavrisszal párban írt munkának pedig ez az alcíme: Az önigazolás lélektana. A címe hosszú, bár pontos: Történtek hibák, de nem én tehetek róluk. Az első könyv az iskolai és általában a társadalmi kirekesztésről, a "gyüttmentségről", a mindennapi megalázásról, ezeknek következményeiről és esetleges kiküszöböléséről szól. A másik, mint a címek is jelzik, az önigazolásról. És végül mindkét könyv ugyanarról, amiről Aronson előző, nálunk is régóta ismert könyvei: az előítéletekről, az agreszszióról, az ahhoz vezető útról, az emberi és társadalmi együttműködés nehézségeiről és lehetőségeiről. A könyvek igen olvasmányosak, minden érettségizett magyar polgár számára emészthetőek, a második kimondottan szórakoztató is. El kéne olvasnia minden orvosnak, ügyvédnek, bírának, rendőrnek, tanárnak, diáknak, férjnek, feleségnek, szülőnek, gyereknek, okvetlenül minden főnöknek, vezetőnek és persze, politikusnak.

Aronson könyvei róluk, rólunk szólnak. Belénk szólnak. (Külön ajánlhatjuk az önigazolásról szóló opuszt Balázs Péter mai külügyminiszter figyelmébe, tanulhat belőle egy kis megértést és empátiát szomszéd népekkel kapcsolatosan. Morvai Krisztinának azonban nem kell olvasnia; ő már ismeri Aronson munkáit, alighanem piédzsdízett is azokból. A mifélézést, tifélézést szemlátomást innen lopta legalábbis.) Aronson és kollégái, nem elsősorban okoskodnak, hanem mesélnek: történeteken, példázatokon, eseteken, sztorikon keresztül fejtik ki a mondandót. Tévés személyiségek, újságírók, sportolók, páciensek, kollégák, barátok, családtagok élményei vegyülnek a történelem és a politika - mindenekelőtt, persze az amerikai politika - szereplőinek viselt és elviselhetetlen dolgaival. (Örömmel vesszük, hogy a mi Semmelweis Ignácunk is a példázatok között van az ő bölcs, és persze a maga korában kinevetett kézmosás-kényszerével.) A vaskosabb könyvben fejezetek taglalják az orvoslás, a tudományos kutatás, a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás, a politika, vagy éppen a házasélet és válás során felgyülemlő disszonanciákat, és az ezek leküzdésére irányuló önigazoló stratégiákat. Az én házamat nem cserélném el semmiért. Igaz, hogy forgalmas utcában van, ezért zajos, koszos és büdös, igaz, hogy ablakai szűk utcára néznek, ezért sötét. Igaz, hogy lakásom kicsi, ezért dolgaim nemigen férnek el benne. No de mit számít ez ahhoz képest, hogy áldott jó szomszédaim vannak, itt van rögtön szemben a bolt, és a kocsmáig sem   kell annyit kutyagolni, mint egy szerencsétlen budainak. Aronsonék szerint nagyjából ilyen a házasság, avval a nem elhanyagolható differenciával, hogy abban a másik fél, a ház is spekulál és általában ki is fejti álláspontját, ami nem ritkán markánsnak is bizonyul. Szépen illusztrálják a szerzők, hogyan tud kifejlődni egy megható love storyból néhány év alatt véres gyűlöletregény. A tömeggyilkos mindig országa javát szolgálja, a háborút indító fél mindig csak visszavág, a foglyokat kínzó katona tudja, hogy gonosztevőkkel van dolga, és lehet, hogy téved néhanap, de hát istenem, csak az nem téved, aki mit se tesz. Az önigazolás lélektanának egyik legfontosabb momentuma az, amit a szerzők piramis effektusnak neveznek; ha elindulsz lefelé, akkor már nincsen megállás. Ha valakinek fájdalmat okozunk, meg kell gyűlöljük az illetőt és el kell hitetnünk magunkkal, hogy megérdemelte a bajt. Mivel áldozatunk csak azt kapta, amit megérdemelt, még jobban gyűlöljük, mint mielőtt ártottunk volna neki, s ez aztán arra indít, hogy még nagyobb fájdalmat okozzunk.  És így tovább. És már jöhet is a balta, a kés, a puska. A lényeg egyszerű: az életben mindig nekem van igazam. Ha nincsen, akkor is. Sokat kell mondanom, hajtogatnom és sulykolnom. És akkor igaz lesz az is, ami nem az. Igazam van, punktum. Mert én vagyok én. Te pedig csak te vagy. Igazam van. Különben nem bírnám elviselni az életet. Az egyetlen bökkenő csak az, hogy így sem bírom. Aronson és társai szerint van megoldás. A belátás, a megértés, a kooperálás. Mandelát idézik: "Ha békét akarsz ellenségeddel, akkor együtt kell dolgoznod vele." Aronson szelíden arra nevel, hogy tanuljunk meg nem önigazolással védekezni a belső disszonancia ellen, hanem elviselni a disszonancia fájdalmát. Bele kell nyugodni a fájdalomba néha. Fáj, hogy jónak gondoltuk magunkat, mégis rosszat cselekedtünk. De ne a másikat hibáztassuk és gyűlöljük ezért. Sőt, még magunkat se gyűlöljük. Szomorkodjunk egy kicsit. Aztán próbáljunk meg újra, a rosszat elkerülve, csinálni valamit. A könyv Lao-ce, kínai filozófus szentenciájával kezdődik, és ugyanazzal is fejeződik be:

"A nagy nép olyan, mint a nagy ember:

Ha hibát követ el, felismeri.

Ha felismerte, beismeri.

Ha beismerte, kijavítja.

És aki rámutat a hibáira, azt legjóságosabb tanárának tekinti."


Isten őrizzen a nagy tudóst kritizálni, annál is inkább, mert a mester e napokban éppen hazánkban vendégeskedik s kedves asszonya magyar származású lévén, tán referálnak is neki e recenzióról. Annyit mégis megkockáztathatunk, hogy a honi olvasó kicsit csóválja fejét, amikor azt látja, hogy az amerikai szerzőpáros szerint lelhető ír a bajra; hogy ha keservesen is, de vissza lehet kapaszkodni a piramis meredekjéről; a házasságok megmenthetők, a politikusok meggyőzhetők, az orvosok, rendőrök, bírák hibáik beismerésére ösztökélhetők.

A magyar olvasó ehhez csak annyit tud a legegzaktabb tudományosság alapján állva hozzátenni: Aha. Ahogy azt Lao-ce elképzeli...


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (2)
2 2012. január 24. kedd, 22:15
csak úgy mondom
Akik esetleg nem emlékeznének: a hivatkozott cikk utolsó mondata áthallás a Fidesz "Csuhások! Térdre imához!" parlamenti beszólására. Most meg ugye...
1 2012. január 11. szerda, 12:58
koki
Hiába, no. Olyan régen élt Lao ce. Ezt még ő sem gondolhatta.
De néhány hónapja még mi sem, hogy ilyet olvashatunk:
http://varanus.blog.hu/2012/01/07/terdre_imahoz_viktor
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!