2017. november 19., vasárnap

Logo

Címlap Lapszemle Átszabják Budaörsöt

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Átszabják Budaörsöt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerk.   
2011. január 06. csütörtök, 11:49
Uniós támogatással, több mint egymilliárd forintból szeretnék "átszabni" Budaörs óvárosát.

 

A tervek között szerepel műemléki védettségű épületek helyreállítása, sétálóutcák és egy művészeti központ kialakítása, illetve biopiac létesítése – közölte a polgármesteri hivatal sajtóreferense.

Nagy Ildikó Emese elmondta, hogy a budaörsiek régi álma válna valóra az óváros megszépítésével, bővítésével,  amelyet egy ősszel végzett helyi közvélemény-kutatás eredménye is alátámaszt. Mivel az EU-s pályázaton igényelt 562 millió forintnyi támogatás elnyerésére minden esély megvan (az első fordulón sikerrel túljutottak), és a tervek is elkészültek, várhatóan májusban indulhat, jövő év decemberében pedig befejeződhet az építkezés - tette hozzá.

A pályázatban is részletezett tervek egyike a védett Zichy-major épületegyüttesének helyreállítása eredeti állapotába, illetve művészeti központtá fejlesztése, míg a projekt másik elemeként hangulatos sétálóutcákat alakítanának ki. Az úgynevezett Ébner- és Zichy-korzó keleti oldalán üzletek, kávézók, az emeleti szinteken irodák és lakások épülnek majd - mondta a Pest megyei település sajtóreferense.

A projekt része a Templom tér, és vele együtt az ott található első városi patika műemléki felújítása, illetve egy kis, a helyi termelők portékáját is befogadó biopiac létesítése. Ha minden a tervek szerint halad és  a város túljut az EU-s pályázat második fordulóján, akkor a konzorciumi partnerek önerejével együtt rendelkezésre álló több mint egymilliárd forintból öt térfigyelő kamerát is beszereznek az új városközpont biztonsága érdekében.

Az óváros megújításával kapcsolatos terveket a napokban lakossági tájékoztatón mutatja be a polgármesteri hivatal a helyieknek – közölte Nagy Ildikó Emese.


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (5)
5 2012. január 09. hétfő, 18:24
leeger
Mielött hozzá szólsz tájékozódj!
4 2011. január 26. szerda, 13:53
Tóbiás
Turai Pista bácsi ! LEHETNE TANULNI A SZOMSZÉDTÓL ! És az összegeget is figyelni , továbbá a lakosságot is lehetne kérdezni , hogy "tetszik " -e nekik , nem úgy mint nálunk Törökbálinton !!
3 2011. január 09. vasárnap, 14:29
BéeM
Mennyire boldog lennék, ha Törökbálint is ezt az utat járná...
2 2011. január 07. péntek, 20:57
jj
Az is érdekes-bár csak nekem Törökbálintinak,hogy bemutatják előtte a lakosságnak a terveket!!!!
1 2011. január 07. péntek, 09:20
urbi
Ez jól mutatja, hogy a városfejlesztés nemcsak pénz kérdése, hiszen BÖrs -nél is kiesett a Telenor bevétel.
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!