2017. november 19., vasárnap

Logo

Címlap Mérleg tér Mérleg tér - Farkas Gábor

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Mérleg tér - Farkas Gábor PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Starzyński Zsolt   
2010. december 31. péntek, 00:47
Farkas Gábor, pszicho-pedagógus mondja el, hogy mi az, amit szeret és mi az, amin viszont változtatna városunkban.


Lassan tizenhét éve költöztem Törökbálintra. Korábban Budán és keveset Pesten is éltem. Az első évek nagyon gyorsan teltek itt.  Kicsik voltak a gyerekek, építkeztünk, rengeteg munkám volt.  Kevés időm maradt magamra, a falura, a közösség-építésre. Keveset tudtam az egyesületek életről, évekig nem jártam a kilátón, vagy a Kerek-dombon, eszembe se jutott, hogy bármilyen civil kontrollt lehet és kell gyakorolni a település vezetésére. De amikor elért a hír, hogy egy környezetvédő egyesület kezd szerveződni, valami megmozdult bennem.  Felszínre törtek a régi emlékek a Sas-hegyi természetvédelmi területről, ahol sokat csavarogtam gyerekként. A nyári táborok a Soroksári-Duna partján. A hosszú túrák szüleimmel. Megalapítottuk a Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesületet, később a Civilfórum Egyesületet, és ahogy tenni kezdtem érte, úgy lett egyre fontosabb a lakóhelyem.

 

Szeretem, hogy noha autópályák szabdalják és határolják a várost, gyönyörű erdő veszi körül. Szeretem, hogy az erdőt vaddisznók, őzek és rókák lakják és sokféle madár, gomba és vadvirág színesíti azt, évszaktól függően. Szeretem, hogy egyre kevesebb a szemét, az autógumi és a mosógéproncs a fák között az évente kétszeri erdőtakarítás nyomán és talán az emberek növekvő igényessége miatt is. Szeretem, hogy tiszták, fásítottak az utcák, szépülnek a burkolatok, az útszélek, egyre több a virág a játszótér.


 

Viszont nem tetszik, hogy eltűnnek a ligetek, a gyümölcsösök pl. a Mérleg téren, a tó partján, vagy a Tükörhegyen.

Szeretem, hogy ennyi kórus, zenekar, sportegyesület és egyéb civilszervezet alakult és végez nagyon színvonalas munkát.

De nagyon aggódom értük, mert nem fognak támogatást kapni a következő évben, miközben 80 millióért újítottunk fel egy rövid utcát úgy, hogy a csapadékvíz-elvezetés továbbra sem oldódott meg azon a területen.

Szeretem, hogy ennyi értelmes és segítőkész embert ismerhettem meg, akik összefogva hathatósan fékezik az esztelen beépítéseket. Ha kell, érvelnek, ha kell, tárgyalnak, de ha kell, tüntetnek is, kulturáltan, szervezetten.

De nem szeretem, hogy tüntetni kell a saját lakóhelyemen!



 

Egyáltalán nem tetszik, hogy a városunk jelenlegi vezetői közül néhányan már azt a szerkezeti tervet is megszavazták, mely lehetővé tette volna a Medicatus-lakótelep megépítését. Még kevésbé tetszik, hogy a mai képviselők közül sokan támogatták azt a projektet, ami esélyt ad arra, hogy Törökbálint néhány év múlva esetleg csak Tópark-alsóként legyen megtalálható a térképen.

Szeretném már egyszer megkérdezni tőlük, miért, mennyiért teszik ezt?

Szeretném, ha a köz kinevezett szolgái és választott vezetői köztiszteletnek örvendhetnének, ha egyikükre sem ragadna rá a „10 %-os” gúnynév, ha az oktatási (ma már humánpolitikai) bizottság vezetője nem lenne önmaga főnöke és munkáltatója, iskolaigazgatóként.

Szeretném, ha a mesteremberek munkát, műhelyt találnának, a kisboltok üzlethelységet és vevőt.

Szeretném, ha a nagyobb gyerekek találnának egy klubot maguknak, hogy ne kelljen a kicsik játszóterén, vagy a pizzériában időzniük, ha beszélgetni, játszani támad kedvük.

Szeretném továbbá, ha megépülne a városközpont, ahol lehet sétálni, találkozni, eszmét cserélni, akár kirakatot bámulni, beülni egy fagyira, kávéra, egy pohár borra, egy keresetlen jó szóra.

 

 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (20)
20 2011. január 11. kedd, 22:43
Bounasieaux
Ha már verselünk a katonát se hagyjuk ki:)
19 2011. január 11. kedd, 09:29
zsiguci
Meg a vadakat terelő juhász.:-))
Nem a társadalmi fontosság itt a kérdés, hanem a helyzettel való arcátlan visszaélés, a többség rovására.
18 2011. január 11. kedd, 00:11
Bounasieaux
Kedves jj és zsiguci! Valamilyen szinten megértem felháborodásukat és sokan több pénzt érdemelnének, de azért azt lássuk be, hogy a pedagógus(a jó pedagógus) az orvos, a tűzoltó és a rendőr mellett a társadalom megkérdőjelezhetetlenül egyik legfontosabb tagja. Nem vagyok tanár, nem is tervezek az lenni, de azért tovább látok a saját érdekeimnél.
17 2011. január 10. hétfő, 17:49
zsiguci
Vagyunk egy néhányan az országban, akik kevés pénzből élünk, mert az Unióból megint csak az áraknak sikerült "begyűrűzni".
Egyvalamivel azért legyünk tisztában:egyetlen társadalmi rétegnek, csoportnak sem lehetnek előjogai, a többiekkel szemben, csak azért , mert egy tagja éppen a pedagógusok közül került olyan helyzetbe, hogy átírányíthasson pénzt, kollegáinak.Egy választott önkormányzati tisztséget viselőnek ehhez nincs joga.(Ez nem dicsőség Farkas úr, hanem szégyen.)Azért nincs mert nem csak Önök választották meg , hanem mi is.Nekünk is kevés a pénzünk, még sem gondolom, hogy ezért, mondjuk adják el a komplett Műv.Házat, mert nekem rekreálódni kell, 9-10 óra termelő munka után.Mindenkinek joga van tisztességes fizetéshez, Farkas úr, nem csak Önöknek.
16 2011. január 01. szombat, 16:44
jj
Gábor:Azért ,hogy a pedagógusoknak megfelelő legyen a bére ,bármit meg tehet a város vezetése cserébe aszisztál neki egy iskola igazgató?-Igy helyes?_Szerintem nagyon sok tisztességes ember kevesebből kénytelen megélni mint nagyon sok pedagógus,akkor ők is bármit megtehetnek?Nem ez a jelemző ,mert ők nincsenek döntés helyzetben!Az összefonódásokat kellene megszüntetni már végre,hogy a polgármester és a többi képviselő is undor nélkül nézhessen a tükörbe!A hirtelen adót is esetleg a pedagógusok és önkormányzati képviselők jobb megélhetése végett hirdette meg Turai?Nem hiszem,hogy ez igy túl etikus!!Nekem is az a véleményem,hogy rossz az irány amerre az önkormányzati vezetés tart-változtatni kellene,ha áldozattal jár is ne a lakosság legyen az-mert képviselők jönnek-mennek de a nép marad!!!
15 2011. január 01. szombat, 15:14
Gábor
Egy olvasó!
Eszemben sincs Palkónét védeni, mint képviselőt. Sőt! A cikkemből sem ez derült ki, remélem.
Viszont határozottan állítom, hogy a magaszsintű, intézményesített oktatás egyik és nem egyetlen, de nélkülönözhetetlen feletétele a pénz.
Pl. a pedagógusok tisztességes fizetése.
Mert ameddig egy (esetleg többdiplomás) pedagógus száznéhányezer forintból kényszerül családot eltartani, továbbképződni, a kultúra változásával lépést tarani, rekreálódni és még jótékonykodni, vagy önzetlenül közösségi munkát végezni, addig ebben az országban nincs minden rendben.
De ha ezen az áldatlan helyzeten a tb-i városvezetés a maga eszközeivel némileg változtatni akar, az szerintem jó ügy. Bárki is legyen a polgármester, vagy az oktatási bizottság vezetője.
14 2010. december 31. péntek, 21:33
Peet
Kifogásoljátok a több választáson is magasan nyerő önmaguktól megdicsőült, párt lógó mögé (meg)bújó kisstílű "választott tisztségviselőink" logikátlan döntéseit? Nem látjátok, hogy tetteiket az ésszerűség helyett a hatalom arroganciája motiválja? Szerepvállalásuk önigazolását az alkotmányos jogállamiság és a demokrácia alapelveinek határait feszegető pártjuk 2/3-os többségének biztos tudatában látják.
Ők felül állnak minden összeférhetetlenségi szabályon! Nem csak Gabika a saját főnöke! Éveken keresztül volt a Sport Bizottság elnöke egyben a TTC Labdarúgó szakosztályi elnöke, de ne feledkezzünk meg nem létező Okmányirodánk vezetőjéről sem, aki polgármesterünk feleségeként magasan kvalifikált pedagógus.
13 2010. december 31. péntek, 18:52
egy olvasó
Kedves Gábor!
kedves öntől hogy "lezárja a vitát" amikor az ön számára nem kedvezőket írunk. Természetes??? hogy védi duci Gabikát mert ott dolgozott, de teljesen biztos abban hogy mint képviselő mindig becsületesen jár el? Ha igen akkor, hogy jutott Törökbálint erre a helyzetre? Sokkal kisebb falvak, községek iskolái jól tudnak működni nem feltétlen kell hozzá egy duci Juci aki keveri a kártyát.
12 2010. december 31. péntek, 17:08
ámbár
Lupus. Igen faggattam és érveik egy részét el is tudtam fogadni.A beszélgetés vagy yita az már csesztetés? A mellveregetés az nem? Az a "környezetvédelem" amit itt előadtak egyesek az igencsak vékony szelete a teljes feladatnak amit egy önkormányzatban végezni kell.Arra pedig igazán nincs mit válaszolni, ha valaki verbális agresszióval felel egyszerű kérdésekre, sőt Ő úgy dönt "lezárja vitát".Hát zárja Gábor úr, ettől haladunk előre. (mondjuk az nettó szamárság:"Ha a megyének kéne fentartani a város iskoláit, akkor memcsak az oktatás színvonala, az épületek állaga, hanem a (többségében bálinti) pedagógusok bére is megsínylené azt."

Rengeteg intézmény van megyei fenntartásban, sokukat felújították, az oktatás színvonala pedig Ön szerint bérfüggő? Kevesebb pénzért majd rosszul tanít?Megsínyli a bére? Hát ez a baj? Az nem baj ,hogy lesznek nyugdíjasok akik nem tudják az új terheket fizetni?
De tudja mit legyen igaza,menjen minden így tovább,vonják el a pénzt az egészségügytől,vessenek ki új adókat,sőt.Egy a lényeg:csak Önöknek lehet igaza.Részemről is lezárom az önnel való csevegést.Ha megengedi.
11 2010. december 31. péntek, 15:59
Gábor
Ámbár!
Engem nem nullázott le Palkóné erkölcsileg sem a kollégái többségét. (Jóravaló, tanúlt, gyermekszerető pedagógusoknak ismertem meg őket, többükkel azóta is jóban vagyok.) Én szakmai okok miatt jöttem el a Zimándyból.
Ha a megyének kéne fentartani a város iskoláit, akkor memcsak az oktatás színvonala, az épületek állaga, hanem a (többségében bálinti) pedagógusok bére is megsínylené azt. Márpedig a tágan értelmezett pedagógiába pénzt fektetni, hidd el, nagyon megéri hosszú távon. Lásd Finnek, svédek, koreaiak, stb.
Mára a vitát lezárom.
Kevésbé kudarcos, boldogabb új eszetndőt kívánok, őszintén!
10 2010. december 31. péntek, 15:45
Lupus
Te Ámbár!
Nem tisztem őt megvédeni, de mégis:
Miért cseszteted Gábort!
Hasonló elszántsággal faggattad Árvayt, Maksit, Soltit, Györfit is? Vagy most a csillagszemű péknét (Óóó, csak a szonda jönne már!), a nagy tapasztalatú, sokat tanult GécziKrisztiánt, a gyűlölet-rovat kitartó tollnokát, Hajdú Ferit?
Nem lehet, hogy inkább együttműködni, összefogni kéne vele, vagy a hozzá hasonlókkal?
(Egyébbként a 10%-os eposzi jelzőt én is évek óta hallom.)
9 2010. december 31. péntek, 14:38
jj
Kavarog rendesen a viz -bár lehet most be van fagyva!Ne a politikára mutasson mindenki,volt a tüntetéseken egy tényleg politika mentes tömörúlés a Horgászok!!-akik minden tőlük telhetőt meg tettek,hogy ne bánjanak ilyen csúnyán el a természettel,az önkormányzat soha nem állt mellé-kihivták a TV-is ,többször feljelentést tettek,nemegyszer válaszra sem méltatták!A végén a körforgalmi tarvágásnál majd nem a horgászok kerültek bajba mertek szólni,pökhendien mutatták az önkormányzat irásos engedélyét a tarvágásra!Tényleg nem értem,hogy lehet ezek mellett elmenni -és én most önös érdekből csak az elrontott Tópark beruházások körüli rendellenességekre mutattam rá!!
8 2010. december 31. péntek, 14:19
ámbár
Ugyan nem nagyon értem mi köze van a kérdéseidnek a felvetett gondolatokhoz, de én legalább válaszolok.
Igen
Nem
Igen
Igen
Igen
Nem

És a te válaszaid hol vannak?
7 2010. december 31. péntek, 14:07
Gábor
No Ámbár akkor itt az ideje, hogy felsorold, hol voltál az első tüntetésnél!
És a másodiknál?
Ismerted a CIF programját? Esetleg építő javaslataiddal segítettél még hatékonyabbá tenni a munkánkat a kidolgozásakor?
Azt amelyből utána a képviselőtestület jó sokáig dolgozott.
Ott volt-e, akár csak egyetlen tárgyaláson környezetvédelmi ügyekben? (Első tepúlések egyike volt Tb, ahol megvalósult a szelektív hulladékgyűjtés.) Érveltél zajvédőfal-ügyben? Te is ott voltál amikor sorompóval zártuk le az erdőbe vezető utakat?
6 2010. december 31. péntek, 13:11
ámbár
Erről beszéltem.Ti semmiről ,soha nem tehettek,nem voltatok ott,nem akartatok stb.
Nem mint zimándyst, hanem mint pedagógust említettelek.Hogy milyen szakember vagy kolleganő Gabriella az általam felvetett ügyekben indifferens, nem értelmezhető, bár ügyes támogatása a "pedagóguskollegának", erről beszéltem lobby ügyben!A szűlök véleménye "csalóka"? Gábor, nem közfeladatot lát el egy pedagógus KÖZPÉNZBŐL? A szülők pénzéből?
Lupusnak:Nem erről beszéltem barátom.A pártok tagjai sem a képviselőségből akarnak megélni, megbocsáss ,de ilyet soha ,senki nem állított, nem is értem milyen alapon hozod ezt ide.Azt különösen nem értem, hogy a Civil F meg a Kerekdomb nem akart hatalmat meg anyagi előnyt?Akkor minek indultak közhatalmi funkcióért????(Politizálni meg nem csak pártként lehet,lásd Kerekdomb és Civil Fórum, akik valahogy mindig a ballib oldalon törnek lándzsát.)
Érdekes lenne, he egyszer arra válaszolnátok ami a kérdés felvetés volt.(Már bocsánat de ki kérdezte , hogy a Gábor kit vagy mit szavazott meg,meg hogy milyen kolleganő Gabika,nem szakmai kérdésekről beszélgettünk.)
5 2010. december 31. péntek, 12:56
Gábor
Ámbár!
Már nagyon rég nem dolgozom a Zimándyban.
De amikor még kilenc éve ott dolgoztam, örültem, hogy Bodó Gabi és Grimm Karcsi is indultak az igazgatói pályázaton.
Sajnos egyikük sem nyert, én pedig a következő tanévet már nem ott kezdtem.
Amúgy Palkónét mind kolléganőt, mind igazgatóhelyettest jó szakembernek ismertem meg. Mostani tevékenységéről nincs közvetlen tapasztalatom. A közvetett, idei beiskolázási arány, szülői és gyerekek véleménye meg akár csalóka is lehet...
4 2010. december 31. péntek, 12:39
Lupus
Ámbár! Elfelejtesz, vagy figyelmen kívül hagysz néhány fontos tényt.
-Tudtommal se Gábor, sem a Civilfórumosok többsége nem volt és jelenleg sem tagja egyetlen pártnak és soha nem is akart, vagy kényszerült ebből megélni.
-Sem a CIF, a Kerekdomb meg különösen nem akart hatalmat és jelentős anyagi előnyt szerezni tevékenységével.
-Gábornak ugyanolyan kevés lehetősége van beleszólni abba, hogy ki a Zimándy igazgatója, iletve a bizottság vezetője, mint bármely, Bálinton élő szavazópolgárnak. Kivéve az iskola dolgozóit, a többi képviselőt, a polgármestert, oktatási irodát.
3 2010. december 31. péntek, 11:55
ámbár
Van egy kis probléma Gábor.Kerekdomb,Civil Fórum ugyanolyan segéd pártszervezetté vált általatok, mint az MSZP.Ettől kezdve minden szavad hiteltelen,bármennyire is egyet lehetne érteni egy részével.(Addig NE beszélj 10 %-ról amíg nem tudod bizonyítani,mert addig rágalom.)Hogy a humánpolitikai bizottság elnöke saját főnöke lehet iskolaigazgatóként és megtehet szinte bármit,arról TI tehettek, mert eltűritek PEDAGÓGUSKÉNT.Tehát ne ródd fel másnak, hogy erőteljesen képviseli a saját érdekét, mert Ti sem tettetek semmit a benneteket erkölcsileg lenullázó helyzet megoldására!(Csak a példa okáért:ha a város átadná müködtetésre az oktatási intézményeit a megyének átmeneti időre, nem volna szükség telek,lakás,mezőri járulék! és egyéb adók kivetésére, nyomorgatni vele azokat akiknek a napi megélhetés is gondot okoz.Szerinted Palkóné beáldozza saját egóját ÉS HATALMÁT a város lakóiért? És ti tudtok rá hatni?)
Ehhez képest neked az a probléma , hogy nyolc évvel ezelőtt megszavaztak egy igencsak kisméretű Medicatus lakótelepet, ami végül nem épült meg?
2 2010. december 31. péntek, 11:22
árpádházi
Szerintem ez lehetne a többségi program itt Törökbálinton. Én is nagyon unom, hogy Magyarország potenciálisan egyik legjobb helye, ma a kifejezetten markáns botrányok városa is
1 2010. december 31. péntek, 09:53
kekó
Sajnos Zsolt itt ez még csak álom amíg nem fognak össze az emberek,amíg egy logóra szavaznak és nem érdekli őket,hogy ki van mögötte.Amíg lehet addig csinálják mi meg sopánkodunk.
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!