2017. november 19., vasárnap

Logo

Címlap Mérleg tér Mérleg tér - Kissné Budai Rita

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Mérleg tér - Kissné Budai Rita PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Starzyński Zsolt   
2010. július 09. péntek, 10:02
Kissné Budai Rita művészettörténész mondja el, hogy mi az, amit szeret és mi az, amin viszont változtatna városunkban.


   1997 őszén költöztünk a VIII. kerület sűrűjéből Törökbálintra két kisfiunkkal, hogy a kisebbik kruppos rohamai enyhüljenek a jobb levegőtől. Merő véletlen, hogy épp itt kötöttünk ki, hiszen Budapest környékén mindenhol keresgéltünk hónapokon át, és az utolsó pillanatban, a kiköltözési határidő előtt tíz nappal épp itt találtunk egy számunkra kifizethető és azonnal beköltözhető kis kertes házat. Az eladó, egy helyi születésű néni olyan szimpatikus volt az első pillanattól, hogy azonnal barátság szövődött közöttünk, ami a mai napig tart, bizonyíték erre kertem sok szép virága, melyeket tőle kaptam. Sosem felejtem el azt a 97-es őszt: arany idő, gyönyörű napsütés volt október végéig, a gyerekek egész nap a kertben játszottak, nem győztük élvezni a csendet, a tiszta levegőt, a fák és a virágok közelségét, a barátságos, sőt szinte családias fogadtatást a kisboltban, a gyerekorvosnál, az önkormányzati bejelentkezésnél. Elmondhatatlan volt a kontraszt a belvárosi és az itteni létünk között: a nyomasztó embersűrűség, a közterületek fizikai és erkölcsi szennye, és a felpörgetett, zajos tempó után itt visszakapcsoltunk emberi léptékű, élhető, élvezhető életformára. A kisfiunk hamar kigyógyult a betegségéből, mi sem estünk telente egyik influenzából a másikba, mint Pesten, a kertünkben termesztett saját gyógynövényeinkből főztünk esténként teát, és mindig volt valami frissen szedett gyümölcs az asztalon.

   Ez az, amit Törökbálintban a mai napig nagyon becsülök és szeretek: itt könnyű „zölden” élni, és erre szoktatni a gyerekeinket. A komposztálásra kirakható zöldhulladék, a szelektív gyűjtők, az autóhasználat minimalizálása, a termelői tej-automaták kis odafigyeléssel környezettudatos életet tesznek lehetővé, ami ma már – azon túl, hogy szerencsére divat is -, minden jóérzésű ember számára alapvető lelkiismereti kérdés. Egyetlen dolog viszont nagyon hiányzik ehhez: a helyi piac. Évek óta nagyon szeretnénk megtalálni a helyi termelők gyümölcseit, zöldségeit, virágait, és nem értem, miért nincs meg itt annak a lehetősége, hogy hetente legalább egyszer elsétálhassak a falu piacterére (ha egyáltalán van valahol erre alkalmas hely, de ha nincs, hát legyen!) friss, helyi áruval telerakni a kosaramat, hogy elkerülhessem a bevásárlóközpontok sokat utaztatott, ipari méretekben termelt, sokszor külföldi és legtöbbször gyatra áruját. Miért nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ne kelljen ezért is a Fehérvári úti piacra beutazni?

   A jó értelemben vett falusias jelleg, amit 13 évvel ezelőtt oly gyorsan megszerettünk Törökbálintban, azóta sajnos sokat változott. Némi aggodalommal figyelem a gépkocsi-forgalom gyors és megállíthatatlan növekedését, a hatalmas új negyedek felépülését, a Tó-Park beruházásról nem is szólva. Szívből remélem, hogy a város mindenkori vezetősége nem hagyja, hogy Törökbálint elveszítse emberi léptékét, szívélyességét, eredeti hangulatát.

   Amikor kinőttük a házunkat, felmerült, hogy esetleg valahol máshol vegyünk/építsünk nagyobbat, ott, ahol a rokonaink élnek, vagy ahol olcsóbb. Addigra azonban már annyira megszerettük Törökbálintot, hogy el sem bírtuk képzelni, hogy elmenjünk innen. Egy nagy család számára (azóta még két gyermekünk született) óriási kincs, hogy helyben találunk jó óvodát és iskolát, nyári gyerektábort, szakköröket és gyerekprogramokat, sportolási és zenélési lehetőséget, könyvtárat, olcsó és jó videotékát anélkül, hogy kitennénk a lábunkat a városból.

   A város családbarát jellegével kapcsolatban is van azonban egy-két hiányérzetem. Egyrészt hosszú ideig keservesen nélkülöztük a helyi és lehetőleg kifizethető uszodát, de erre talán már nem kell sokat várni (és remélem, hogy az árai tényleg kedvezni fognak a népesebb családoknak is). A másik hiányossággal pár hónapja szembesültem, amikor egy nagyon idős és gondozásra szoruló nagymamát szerettünk volna a közelünkben elhelyezni. Hosszas internetes és telefonos információgyűjtés után megdöbbenve kellett megállapítanom, hogy Törökbálinton csak nagyon drága (és általában betelt) idősek otthona van (kettő is), önkormányzati azonban (tehát azon családok számára, akik nem tudnak havi 150 ezer forintot kifizetni a nagymama ellátásáért) egyáltalán nincs, holott a helyi lakosok számára ilyen létezik Budaörsön és Érden is. Szép dolog, hogy a törökbálinti lapokban mindig olvashatunk a legidősebb lakosok önkormányzati felköszöntéséről, de talán még fontosabb lenne, hogy az idősek és az értük felelős családok számára elérhető intézmények álljanak rendelkezésre. Nemcsak idősek otthona nincs, de még nappali foglalkoztató sem létezik, sőt semmi olyan önkormányzati támogatást nem tudok megpályázni, ami egy ilyen idős családtag ellátásában segítene, mert ilyen sincs. Pedig azt hiszem, Törökbálint országos szinten nem a legszegényebb önkormányzatok közé tartozik, nem tudom elképzelni, hogy még erre sem lenne lehetősége.

   Az itteni beilleszkedésünket nagyban segítette, hogy kapcsolatba kerültünk a helyi civil szervezetekkel és művészeti csoportokkal. Rendkívüli polgári és művészeti aktivitás jellemzi Törökbálintot, ami mindenképp nagyon pozitív, hisz azt jelenti, hogy az emberek maguk tesznek a környezetükért, a kultúráért, vagy valami fontos ügyért, nem csupán várják tétlenül, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Sokszor azonban akkora a program-kínálat, hogy képtelenség követni (még ha csak a speciálisan engem érdeklő programokat figyelem is), és néha zavaró, hogy egymásra szerveződnek az események. Hangsúlyozom: az tényleg kiváló, hogy helyben is sokféle kulturális program kínálkozik, szerintem azonban még jobb lenne, ha ezek kicsit átgondoltabbak, válogatottabbak, összehangoltabbak lennének, mert néha az a benyomásom, hogy kioltja egymást a sok rendezvény. Sokadalmak és búcsúk, kórus-hangversenyek és színházi előadások néha mintha vetekednének egymással, hogy melyiknek marad több látogatója a sűrű programkínálatban.

   Végül pedig egy utolsó, a szakmámhoz tartozó észrevételt tennék: nagyon sajnálom, hogy ebben a városban, ahol annyi művész él, nincs reprezentatív, könnyen megközelíthető, jól használható kiállítótér. A Falumúzeum hangulatos, de inkább családias léptékű időszaki kiállításokat tesz lehetővé, az új Művelődési Házban pedig csupán egy emeleti folyosórész szolgál kiállítótérként. Így tehát csak reménykedni tudok abban, hogy az új városháza-komplexumba esetleg eszébe jut valakinek beletervezni egy kifejezetten erre a célra kigondolt, méltó elhelyezésű és kivitelezésű, jól felszerelt képzőművészeti galériát.

   Igen zaklatott időszak volt, amikor a kicsi házunkból a mostaniba átköltöztünk 2002 nyarán. Ekkor a könyvcipelés, szobafestés, dobozolás és bútorszerelés közepette kimerültségemben gyakran mondogattam: na gyerekek, én innen már csak a temetőbe akarok költözni! Nem tudhatom, milyen fordulatokat tartogat még számomra az élet, de ha csak rajtam múlna, akkor tényleg ezt szeretném. A törökbálinti temetőbe.


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (1)
1 2011. február 25. péntek, 18:41
D.Gy. utca
Nagyon kedves szimpatikus család.A mostani Kerthelységben is van róluk egy cikk csak ott a férjet Etelét is megszólaltatják.
Példamutatóan élnek, sokan tanulhatnának tőlük családcentrikusságot.
Jó egészséget és sok boldog perceket kívánok nekik!
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!