2017. június 25., vasárnap

Logo

Címlap Helyi közélet Pályák, egyelőre a magasban

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Pályák, egyelőre a magasban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerki.   
2012. május 07. hétfő, 18:07
Az állam nem tud elég kedvező feltételeket kínálni ahhoz, hogy éljünk ezekkel: a sportcsarnok és az uszoda után most a műfüves pályák úszhatnak el.


Mint arra valószínűleg többen emlékeznek, 2007-ben nagy nehezen sikerült elugrani a lehetőség elől, hogy Törökbálinton felerészben állami finanszírozásban sportcsarnok és uszoda épülhessen. A politikai kiszorítósdi eredményeként ezek a sportlétesítmények akkor az igencsak kedvező feltételek ellenére sem kellettek, később viszont az iskola-beruházásban bukkantak fel, már persze papíron, mert ez viszont mára a szó szoros értelmében gödörbe került.

Az akkori ötvenszázalékos kedvezmény azonban éppen húsz százalékkal kevesebb, mint amennyivel most az állam beszáll az öt ún. látványsportág – labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, jégkorong – létesítményeinek fejlesztésébe a társasági nyereségadó (TAO) ilyen célú felhasználásának lehetővé tételével.

Az ebből a szempontból felettébb gazdaságos konstrukció úgy néz, hogy találni kell jelentékeny TAO-val rendelkező cégeket, amelyek részt vesznek a projektben, biztosítani kell harminc százalék önrészt és el kell nyerni a sportági szakszövetség támogatását, utóbbihoz sikeres pályázat szükséges. Mindez érthetően megihlette a TTC Labdarúgó Szakosztályának vezetését is és kidolgoztak egy projektet az Alsóerdősor utcai sporttelepen a mai bitumenes kézilabdapálya (gyakorlatilag parkoló) helyén két műfüves, 44x22 méteres pálya megépítésére. Mindez mintegy 6 millió forint önkormányzati önrészt igényelt volna.

Az ötletben többen meglátták a fantáziát a helyi vezetésből is. Vélhetően nem kimondottan sportszeretetből, hanem azért, mert kevés ma az olyan fejlesztési lehetőség, amelynél a város három forintjához külső forrásból hozzátesznek hetet. (Közbevetőleg megjegyezzük, TTC-től származó információ szerint Biatorbágy egy összességében 140 milliós projekttel pályázott.) Támogató céget is lehetett találni, így a törökbálinti elképzelés is nagyobb léptékűvé vált. Az említett műfüves kispályás labdarúgó pályák megépítése mellett kiegészült azok téli használhatóságának biztosítására a teniszpályákhoz hasonló ideiglenes ponyvaszerkezetű sártorral, valamint megtörténne a klubház épületszerkezetének és gépészeti rendszerének teljes körű, energiatakarékos elemeket beépítő felújítása.

Mindez összesen mintegy 70 millió Ft-ba kerülne, 20 millió körüli önrésszel. A tervről azonban egyelőre legjobb esetben is feltételes módban érdemes beszélni, mert képviselő-testület április 26-án 4 igen, 4 nem 1 tartózkodás mellett elvetette azt. A negatív végeredményben állítólag szerepet játszott, hogy ketten lebetegedtek a testületi ülés előtt, és az ügy még visszakerül a városi döntéshozók elé, mint ahogy a TTC végül az önrész biztosítására vonatkozó garancia nélkül is benyújtotta pályázatát az április 30-i határidőig.

A város szűkös beruházási kerete mellett is minimum megfontolandónak látszik a jelenleg leggazdaságosabb fejlesztési lehetőségek kihasználása. Ráadásul a két műfüves pálya egy újabb olyan közösségi tér lehetne, ahol összegyűlne apraja-nagyja, (amire ennek a sajátosan amorf növekedésen keresztül menő településnek elég nagy szüksége lenne). Amellett, hogy a gyerekeknek – három utánpótlás futballklub működik - végre rendelkezésre állna megfelelő edzéslehetőség, beindulhatna a városi kispályás labdarúgó bajnokság is - vagyis az itteni sportpályák is legalább olyan forgalmasak lennének, mint szombatonként a piac.

Az pedig már önmagában sem lényegtelen, hogy többen, jobb feltételek között sportolhatnának, hiszen ez az egészségmegőrzés egyik titka.

A magunk részéről bízunk abban, hogy a műfüves pályák - amelyek a környékbeli településeken már mindenütt meghonosodtak – egyszer Törökbálinton is megépülnek, márpedig a mostaninál jobb lehetőséget erre nehéz lesz találni.

Az Anna-hegy lábánál ezek nincsenek felfoghatatlan magasságban…


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!