2017. november 19., vasárnap

Logo

Címlap Publicisztikák Derékba tört kultúra

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Derékba tört kultúra PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerki   
2012. március 02. péntek, 18:25
Csuka Attilával ritkán árulok egy gyékényen, de most azt kell mondanom, tulajdonképpen szívesen olvasnék több ilyen dolgozatot.

 

Elolvastam Csuka Attila Derékba tört város című dolgozatát és hadd emeljem ki azt az erényét, amely minden gyengéjét megbocsáthatóvá teszi. Ez pedig az, hogy szerzője jött, látott, széket fogott, komputeren bütykölt, vette a fáradságot, megfelelő színvonalon megírta. (Ha már komputer, annyit azért mégis megjegyeznék, a projekt szót nyugodtan írja magyarosan, - c helyett k-val, beruházásokért felelős alpolgármesterként párszor biztos végigfutott a szeme ezen a kifejezésen; tovább oké a Sinatra-idézet megfitogtatása, de „New-York”, mai napság kötőjellel?!)

Törökbálint város önkormányzatának egyik képviselője tehát röviden, közérthetően összefoglalta az idei évi költségvetésével kapcsolatos gondolatait, felkiáltójel! Tette ezt annak ellenére, hogy a jövő hónapban nem rendeznek választást, amiről tudjuk, hogy az ilyenfajta politikusi megnyilatkozásoknak errefelé nagyjából az egyetlen serkentőszere. Csak úgy, a képviselő-testületi ülések lezavarását előkészítő forgatókönyvön, igaz, immár a párton is kívül.

És ez ma nagy szó. A városban ugyanis nemcsak a költségvetési helyzet kiábrándító, de a demokratikus közbeszéd is alig ad életjelet. Nincsenek kényes kérdések és az őszinteséget legalább mímelő válaszok, maradt a pőre propaganda, mint az egyetlen bármilyen feltételek között virulens kommunikációs termék. Jó húsz éve még sokan gondoltuk, hogy a közéletnek alapvető eleme egymás meggyőzése és a közös gondolkodás. Ebbe fontos bevonni a polgárok lehetőleg széles körét, segíteni a sokféle félelem görcsét érző helyi társadalmak politikai „megnyílását”, kibontakozását, erősíteni a részvételt, a véleményalkotást, a konfliktusok vállalását. Bruhaha! Mára ez a felfogás teljesen idejétmúltnak, naivnak tűnik. Az érvelést itt is felváltotta ugyannak a hangzatos badarságnak a háromszázhatvanháromszori elismétlése. De még inkább a semmi: a kényszerű felfelé tekintés és a nagy csönd.

Ebben a helyzetben érdekes próbálkozás egy közfogyasztásra alkalmas helyi politikai anyag készítése, amely az érveivel akar hatni - mint a régi szép időkben. A képviselő-testületnek benyújtott írás számos megállapításával nem értek egyet, enyhén szólva abban sem vagyok biztos, nincs-e szerepe a megszületésében annak, hogy a derékba törést a város mellett szerző pártkarrierje sem úszta meg, de mindez most voltaképpen mellékes.

Csuka Attilával ritkán árulok egy gyékényen, de azt kell mondanom, tulajdonképpen szívesen olvasnék több ilyen dolgozatot. Kifejezetten jót tenne a helyi közéletnek, ha mások is követnék a példáját, ezzel megkönnyítenék a helyi polgárok tájékozódását. Ma minden kezdeményezés különösen fontos, amely megmozgatja az agyakat, és segíti a demokratikus politikai diskurzust újbóli magára találását.

Csuka Attila: Derékba tört város
(PDF letöltés a www.csukaattila.hu-ról)


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (33)
33 2012. március 06. kedd, 21:18
Ébredj
Lipót!
Ennyire naiv vagy? Azt gondolod, hogy itt bárki érdemben akar vitatkozni? Ébredj már fel! A kommentelés a k...anyázásról szól!
32 2012. március 06. kedd, 19:39
Lipót
Na így kell a semmiről vitatkozni, ez ha úgy tettszik, akkor jól meg hekkereltük!

Mit számít, hogy írja valaki, változik tőle valami?

Ugyan már, a cikk írója is gondolkodjon, tud hozzá szólni érdemben, vagy helyesírás szemszögéből kíván csak nagynak látszani?

Inkább a írás tartalmáról vitatkozzunk!
Ezt a hülyeséget...
31 2012. március 06. kedd, 12:10
pótnarancs
Tö-rök-Bá-lin-ti la-kos,

kö-szö-nöm a se-gít-sé-get, de sze-rin-tem Li-pót még így sem ér-ti.
30 2012. március 06. kedd, 11:21
Uramisten
Így néz ki egy szakmai vita á la TÚ. Épületes hozzászólások.
29 2012. március 06. kedd, 10:48
Török-Bálinti la-kos
Török-Bálinton lakom, Buda-Pest mellett és azt kérdezem, hogy New-York írásmódjáról fogunk vitatkozni? Ha térképet megnézed? És az újságok címeit?
És ha végső esetben beírod a google-ba kötőjel nélkül, úgy kötőjel nélküli alakokat ad ki, és amikor beírod kötőjellel, akkor is kötőjel nélkülieket. Ez sokat segít.
28 2012. március 05. hétfő, 21:31
Roha
A jövőben nem lesz pótmunka mert munka sem lesz
27 2012. március 05. hétfő, 21:16
Lipót
Pótnarancs!

Írd már be a Google keresőbe a szót, és a kereső ajánlja a város nevét kötőjellel írva, mint azt, már lejjebb bemásoltam. Az ajánlás nem az indexelt oldalak része, amely akár hibás hivatkozást tartalmazhat, hanem a beállított adatbázis forrásanyagára hivatkozik, ez biztos nem elírás, ergo: biztos oktondiak ülnek az óriás vállalat erre szakosodott pozícióiban. Nem?
26 2012. március 05. hétfő, 18:41
pótnarancs
Ellentétben Szerki-vel és a Csuka-fan hozzászólókkal, én nem estem különösebben hasra az exalpolgármester bulvár-szintű irományától (bár lehet sokakat megzavart a sok szám és a kevés kép). A számok közül nekem nagyon hiányoznak a PÓTMUNKÁK számai. Az eddigieké is, meg az eljövendőké is... New York, NY, United States pedig akkor sem írandó kötőjellel, ha valakinek van egy Ablak-Zsiráf Földrajz Összes bőrkötésben, amiben kötőjellel írta valaki (lehet hogy szintén pótmunkában)
25 2012. március 05. hétfő, 16:51
Pszichiáter
A keres azért egy "s" mert már azt számoltam mennyit keresnék rajtad, mire gyógyultnak lehetne nyilvánítani.
24 2012. március 05. hétfő, 16:47
Pszichiáter
Az a probléma, hogy az emberi agy csak olyan információkkal képes műveleteket végezni amelyeket ismer. A tied - ne vedd sértésnek - de az alapkészségekkel sem rendelkezik.

Fújd nyugodtan a magadét, hátha attól megnyugszol. Ha mégsem keres fel rendelési időben.
23 2012. március 05. hétfő, 15:55
nana
Térdig érő nyelved hihetetlen szolgalelkűségről tanúskodik.Aztán hol a cáfolat?
22 2012. március 05. hétfő, 13:29
Pszichiáter
Nana

Elvakultságod hihetetlen ostobaságokat irat le veled.

Ha tájékozódnál dolgokról ennyi szamárságot nem írogatnál össze.
21 2012. március 05. hétfő, 12:56
nana
Tulajdonképpen ezt a cikket Turai helyett követte el Csuka, úgy látszik ő még nem látta elérkezettnek az időt, hogy rúgjon egy jókorát abba a pártba, akinek a polgármesterségét köszönheti. De mit is csodálkozom, amióta a közéletben vannak, ez már szinte hagyomány.
Látszik, hogy ugyanabba a hibába esel kedves LIPÓT, mint a képviselők, csak ők szándékosan. Borzasztó nagy hiba úgy "kifeszíteni" a költségvetést, hogy az adósságszolgálat gyakorlatilag hosszú időre semmi mást nem tesz lehetővé mint a fantomiskola éves fizetési kötelezettségét. Ha jól megnézed a Pannon HIPA (amit "elvettek" ) majdnem pont ennyi. Tulajdonképpen ugyanott vagyunk, ahol HIPÁ-val. Jól tudható volt, hogy az Iparűzési adó semmiképpen nem fog addig tartani,amíg letelik a megállapodás a beruházóval, tehát ez az állapot mindenképpen látható volt. Kedves Lipót, nem kellene összekeverni a dolgokat, az öröm amit érez az új intézmény iránt, meg sem közelíti azok örömét, akik ezen hasznot élveztek.Örülök, hogy egyetért velem abban, hogy ilyen magas fajlagos költséggel nem épült intézmény Magyarországon, de ez biztos "véletlen".
Tudja nekem az jutott eszembe, amikor az öreg boltosnak panaszkodik a segédje, hogy hiányzik a pénz a kasszából, az öreg rezignáltan csak annyit válaszol:tedd vissza ,fiam.
Még egyszer Csukáról.Gusztustalannak tartom, hogy aki eddig mindent, mindenkivel szemben megtett azért, hogy megszerezze a Fidesz helyi vezetői posztját, most két pofára szidja azt a pártot aminek a segítségével képviselő, sőt alpolgármester lehetett.
20 2012. március 05. hétfő, 12:56
derékba tört...
sok minden...
Csuka pártkarrierje a 2012-es költségvetéshez vezető út miatt - úgy gondolom - nem elhanyagolható (nem a telefonos IPA elvonásra gondolok). korábbi alpolgármesterként tevőleges részese a település mai általános helyzetének!!!
19 2012. március 04. vasárnap, 21:57
Lipót
Szerintem lenne esély a pernyerésre, mert a megkezdett beruházásokat lehetetlenítették el, az ilyen nagy mértékű bevétel elvonással. Akár kötelezhetné a bíróság az államot egyrészről a befejezésre, vagy a terület rekultivációjára
18 2012. március 04. vasárnap, 21:50
Lipót
Nana!

Igen feledékeny vagy, elfelejtetted, hogy lenyúltak a költségvetésből úgy 2,5 milliárdot éves szinten, ezek a beruházások, amit felrósz az akkori beruházásokért felelős alpolgármesternek, ennek a bevételnek a tükrében készültek. És én is szerettem volna, ha lett volna egy uszodánk. Én örülök, hogy van egy szép tágas új óvodánk! lehet, hogy drága volt, de a HI-TEC azt meg kell fizetni, amúgy 250 millió EU pénz volt.
A vezetőinknek az volt a feladata, hogy lobbi tevékenységgel ide csábítsanak egy nagy adóerővel bíró céget, ez sikerült. Sajnos a FIDESZ mindent elvitt. Magam részéről egy pert mindenképpen megkísérelnék az állam ellen!
17 2012. március 04. vasárnap, 19:16
nana
Érdekes a cikk időzítése, bár én Szerkivel ellentétben semmi újat nem találtam benne ,ami üdvözlendő lenne. Csuka tevékenyen és hathatósan részt vett abban, hogy Törökbálint oda kerüljön , ahová most jutott.A teljesség igénye nélkül, megépítették (csuka beruházásokért felelős alpolgár alatt) Magyarország fajlagosan legdrágább óvodáját,elkezdték építtettni Magyarország fajlagosan legdrágább iskoláját 11,2 milliárd!!. Törökbálinton az elmúlt tíz év alatt annyi pénzt szórtak el feleslegesen feltupírozott beruházásokra, hogy abból még tíz évig vidáman lehetne működtetni a települést. Meglehetősen furcsa, hogy az a Csuka aki egyébként aktívan részt vett ezekben a döntésekben, most úgy tesz, mintha ehhez neki semmi köze sem lenne.Sőt még ő kesereg!Ez egészen egyszerűen arcátlanság.
16 2012. március 04. vasárnap, 16:57
"Nem megy ez..."-nek
A cikk végén a kék színű Derékba tört város-ra kattintva elolvashatod és mehet az érdemi vita...
15 2012. március 04. vasárnap, 15:16
Nem megy ez...
Kár, hogy az újság nem tette fel Csuka Attila írását, pedig sokkal könnyebb lett volna érdemi vitát folytatni a tartalmáról. Lehetne idézni, értelmezni, megvitatni. Érdemesebb vitaalap lehetett volna mint Szerki valóban elfogultnak tűnő cikkecskéje. Így csak lényegtelen dolgokról, érzelmi alapon folyó vita alakult ki, aminek sok értelme nincs.
El is maradnak a kommentek.
14 2012. március 04. vasárnap, 10:50
Lipót
Ja. A Média Tanácsi üldöztetés az valami vicc?

A Szerki szó olvasatán mindjárt a szerkesztőségi cikkíró jelenik meg előttem vizuálisan, olyanra gondolok, aki fel van tüntetve az impresszumban.

Köztük van biztos "Szerki" is.
13 2012. március 04. vasárnap, 10:45
Lipót
Kedves Emese!
Nagyon örültem ennek a cikknek, de el kell áruljam, hogy mindjárt le is lombozódtam az Ön hozzászólásán. Bizonyára olvasta a dolgozatot, Én igen! Nem értem miért nem annak tartalmával van elfoglalva, Itt most "Vitakultúr" hozzászólásával értek egyet, sajnos valóban sosem látott dolgozatot tett le az asztalra Csuka úr, erről kellene vitatkozni és nem személyeskedni!
Akár tetszik, akár nem az adatok magukért beszélnek. Erről nyilatkozzon kedves Emese!
12 2012. március 04. vasárnap, 10:03
Kevesebb indulatot
Komolyan aggódom a Tóth Emese nevű beíróért. Javasolnám részére a horgászást. Falevelek susogása, madárdal. Hihetetlenül jót tesz az idegeknek egy pszichológus ismerősöm szerint.
11 2012. március 04. vasárnap, 09:43
Vitakultúr
Üde színfolt amikor megjelenik a kommentelők között Emese!
Rögtön megtapasztalhatjuk felsőbbrendű vitakultúráját. Indulata és gyűlölete a falig fröccsen.
1.pont Igaza van, de miért nem hívta fel udvariasan Gobio figyelmét?
2.pont Szóval Szerki csak azért nem vállalja a nevét mert Magyarországon a média terror alatt van. És Bolgárgyörgyök százai éheznek és félnek (havi 1,5 millióért) Na ne röhögtessen!
3.pont Ha képes lett volna levenni elvakultságtól homályos szemüvegét és higgadtan olvasni a kommenteket, akkor talán megértette volna, hogy a kommentelők pont azt hiányolták a cikkből ami a vitakultúra lényege, hogy nem személyeskedünk, hanem érvelünk. De a Szerki cikkben csak meglehetősen primitív személyeskedést olvashatunk, a város gondjairól-bajairól egyetlen vitaképes mondatot sem. Pedig Csuka feladta a magas labdát - névvel aláírva - lehetne vitatkozni az írása tartalmáról.
4.pont Ez önmagáért beszél. Primitív és gyűlölködő. Ha nem érti miért nincs Törökbálinton politikai vitakultúra akkor olvassa vissza a saját írásait.
10 2012. március 04. vasárnap, 09:09
Tóth Emese
1. Ha nem különféle indulatoktól robbanásig feltöltve állnának neki a T. kommentelők a "szerki" írás elolvasásának, akkor észlelnék, hogy a cikk végén ott a hivatkozott Csuka cikkre mutató link.
2. Ami "szerki" névtelenségét illeti, azért a mai "médiaszabadság" Média Tanács által kiszabott írott és íratlan törvényeit lehet felelőssé tenni. Erre még nem gondoltak? Nekem könnyű a nevemet vállalni, már nem vagyok munkavállaló, na meg így arccal jobban tudom állni "Zsiguci" megjegyzéseit.
3. Ha jól értem, "szerki" éppen vitára ingerelné a T. olvasókat, illetve a T. képviselőket próbálná a munkájukra, illetve az esküjükre emlékeztetni. Egyenlőre azonban csak kicsinyes személyeskedő csipkelődéseket sikerült generálnia. Ezek a kommentek viszont, mint cseppben a tenger, jó mutatják a vitatkozási kultúránkat. Talán ezért tartunk itt.
4. Ami pedig "szerki" bevezető kis pimaszkodásait illeti, ez a legkevesebb, amit Csuka ellenében - ismerve jól személyi kvalitásait és politikai kavarását, valamint a politikai kurzusra szabott képviselői döntéseit - amit a cikk méltatásának ellensúlyozására megtehet.
9 2012. március 03. szombat, 21:40
Lipót
Kiss István lefeküdt a Fidesznek, azért kapta meg a legfontosabb bizottsági tisztséget, a pénzügyi elnöki székét, amit ha jól bele gondolunk egy töredék szavazaton bejutott képviselő lát el???

Azért, mert kellett a keze a alpolgármesteré avanzsált Elek Sándor megszavazásához. Csak ezért lett Ő az elnöke. Egyébként valóban a jelenlétével nincsenek többen, csak sűrűbben.
8 2012. március 03. szombat, 20:30
N.
Az Első kézből...I. cikkben kattints a címére és elolvashatod.
7 2012. március 03. szombat, 18:41
Gobio
Esetleg láthatnánk is Csuka-féle dolgozatot?
Csak hogy lássuk, miről nem írt Szerki...
6 2012. március 03. szombat, 17:11
Flóberta
"Kifejezetten jót tenne a helyi közéletnek, ha mások is követnék a példáját, ezzel megkönnyítenék a helyi polgárok tájékozódását."

Továbbá azt is láthatnánk hogy hány véleményt megfogalmazni és felvállalni képes képviselő ül a testületben.

Gáldiról egyezik a véleményem Lipóttal. Kis István egy nagy nulla.
5 2012. március 03. szombat, 15:18
Lipót
Szerintem még a Gáldi Gyuri lenne erre képes, és ennyi, de Őt pont azért rakták ki a bizottságból, mert túl jól látott bizonyos dolgokat...
Cáfoljatok meg!
4 2012. március 03. szombat, 10:52
Lakos
Szerki!

Csak úgy felteszem a kérdést: Melyik képviselőtől olvasnál hasonló írást?

A jelek szerint az egyetlen képviselő volt Csuka Attila, aki vette a fáradságot és összefoglalta milyen fejlődési lehetőségtől estünk el, amikor városunkat meglopta a Fidesz!

Az a Fidesz, aki a kormányzás helyett 2 éve azzal van elfoglalva, hogy kit milyen sűrű cementeben betonozzanak a pozíciókba. Szégyen gyalázat!!!

A meglopást vedd szó szerint. A tehén itt legel tovább, de a tejet máshová adja.

Tehát itt maradt egy helyzet, amit számokban és következményében vizsgálja az írás. A kialakult helyzetet elemzi a költségvetés szempontjából

Ki készíthetett volna ilyet? Talán A Géczy képviselő úr, aki eleve nem érti az egészet. Elek úr, aki egy mondatot nem tud le írni, a cikkeit is más írja.

Szerki! adj néhány tippet ki látja ma elfogulatlanul a város helyzetét jelen képviselők közül, aki tárgyilagosan megfogalmazhatja!!!.... ÉÉÉS le is írhatja cenzúra nélkül!!!!

Szerki, ha normális dolgokat nem tudsz leírni, akkor ezért kár billentyűzetet ragadni a cikked túl kicsinyes, a "New-York" a régi iskolai térképemben is kötőjellel van írva.

Ezt most másoltam ide Google oldaláról:

"Képtalálatok - new-york - Sértő képek bejelentése"

Ők is biztosan rosszul tudják nem????

üdvözlettel:

Egy helyi lakos.
3 2012. március 02. péntek, 22:03
Katorga
Ui:
A véleményem szerint Csuka Attilának jót tett, hogy nincsenek béklyók rajta.
De Szerki úgy tűnik, még mindig nyögi...
2 2012. március 02. péntek, 21:56
Katorga
Ami azt illeti az idősebbek ma is gyakran írják kötőjellel New Yorkot. Vannak olyan beidegződések, amelyektől nehéz szabadulni, pl. amikor nagy emberek esküjükben még mindig a Magyar Népköztársaságot mondják. A project pedig angol szó, amiből a magyar csak a c-t cserélte k-ra a szó végén. Mindkét változat elfogadott. Például cégnév: Project Informatika Kft, Project Zenekar, Tóth Project Építészeti Iroda, stb.
Én is úgy látom, hogy kicsinyes észrevételek ezek Szerkitől, miközben a képviselő által készített sokoldalas költségvetés elemzés tartalmi részéhez semmit sem tudott hozzászólni. Pedig az engem - mint törökbálinti lakost - sokkal inkább érdekelt volna.
Szerintem is kár volt ezért az írásért.
1 2012. március 02. péntek, 21:07
??
Ez a cikk tulajdonképpen miről szól?
Hogy jön a 2012-es költségvetéshez Csuka pártkarrierje?
Azt hittem, hogy Szerki (ha egyesszám első személyben ír, akkor a nevét aláírhatta volna)majd most demokratikusan elmondja, hogy látja a város helyzetét, mely pontokon nem ért egyet a képviselő véleményével. Arról aztán lehetne véleményt cserélni. De a lényeggel adós maradt!

Sajnos ez sem párbeszéd, csak pártbeszéd!
Fölösleges volt!
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!