2017. november 19., vasárnap

Logo

Címlap Rügyek Alkonyat az erő mellett

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Alkonyat az erő mellett PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Starzyński Zsolt   
2010. február 13. szombat, 12:48
 Nem mindennapi jelenség, hogy egy versnek két szerzője is van. Dankowsky Sára és Kazal Veronika jó barátnők. Egy osztályba járnak, egy padban ülnek, sőt még verseket is együtt írnak. Az Alkonyat az erdő mellett című balladájukról mesélnek a kis költőnők.


- Mikor írtátok ezt a verset?

V: - Egy anyanyelv óra vége felé elkezdtem írni egy verset, közben Sári odanézett és mondta, hogy „De jó! Írhatnánk egy közös verset”. Én mondtam, hogy „Jó.” Megírtam az első versszakot, aztán Sári a másodikat. Így osztottuk fel.

- Órán kezdtétek írni? Le lehet ezt írni az újságban?

S: - Le, mert akkor jött az ihlet.

- Gyakran írtok verset közösen?

V: - Igen. Gondoltuk, hogy csinálunk egy könyvet is, amibe az összes közös verset belerakjuk.

- Megbeszélitek, hogy miről fogtok írni?

V: - Nem. Az egyikünk elkezd egy versszakot, a másik pedig kedvet kap és ő is ír hozzá egyet, aztán még egy, még egy...

- Minden verset elolvastok egymástól?

S: - Igen, és hozzá is szólunk és így máris közösebb lesz a vers.

- Miről szól az Alkonyat az erdő mellett?

V: - Egy vándorról szól. Nincs neki barátja, meg felesége meg családja és nagyon szeretne már egy társat. Aztán elmegy az erdőbe végül és beleugrik a vízbe bánatában. Aztán jön egy asszony, aki mindig is szerelmes volt ebbe a vándorba, csak nem mondta meg neki és egyszer csak utána ugrik és megtalálja a legényt a vízben, mosollyal a száján.

- Volt olyan rész a versben, amit nehéz volt megírni?

S: - A vége, amikor beugrik a lány. Hogy mégse legyen olyan szomorú a vers, ezért van végül mosoly a fiú arcán.


Alkonyat az erdő mellett
(egy vándorról és az érzéseiről)

 

I. rész

Fénylik a sugár, mosolyog a nyár.
Az erdő most ébred tán.
A tenger szeme elmerengne,
ha volna szíve nem csak szeme.
A környezet, ím már felelevenedett.
A könny elmossa emlékedet.
Árkon, bokron, mezőkön a vándor semmit se kér,
csak azt, hogy utat mutasson az éj.
Alkonyodik a fény, beszűrődik!
A vándor csak néz, a tenger szeme a kéz!
Kisvárosban a nap nem süt már a felhők mögül,
nem kandikál, a városban sötét van már!


II. rész

De a gyerekek otthonában
fény gyullad és jön a lárma.
Vándor szíve összeszorul,
és az idő rosszra fordul.
Ballag tovább kék ég alatt,
zsákja alatt majd megszakad.
Tengerszemnél megpihenne,
de nincsen néki alvó helye.
Bandukol hát tovább messze
akár tavon vagy kiszáradt medren,
orra előtt a cél lebeg kincs,
család és a lakóhely!
De jó volna újra szép lakásban élni
és a feleséggel jókat mulatozni.

III rész

De nem, már minden elveszett, és bánatába tó-szembe beleugrik.
Állatok hada kíséri tova, és elsüllyed maga, s bánata.
De egy napon új remény, egy leány, szeme kék.
A vándor és az állatok a víz tükrében előbújnak.
Az erdő felébred, és a mohás köveken
újból feltűnik a szorgos hangyacsalád.
A leányka mit sem látva,
a tó mellett szerényen mosni kezd serényen.
Ó Vidéki Diák mit tettél,azt mondják, tengerszembe beleestél.
Apró kis mókus lopakodik oda,
és a Nap szomorúan mondja: tova tova.
Végül a leány megismeri a vándort,
ott a közelben kéri Istent, hogy segítsen.


IV. rész

Imára állnak kezei, de az ajkán szót nem leli.
Úgy érzi, hogy kedvesét maga mellett megleli.
De a szegény Diák legény se jobbról, se balról, nincs sehol.
Szegény leány sírva fakad, szegény legény biztos meghalt.
Beugrik a tóba? Jaj milyen ostoba! –sírdogál az asszonyka.
Másnap korán beugrik a leány a szerelme után.
Megleli a diákot mosollyal a száján.
Levág egy tincset fürtjeiből és kiúszik a vízből.
A leánynak lesz férje és sok-sok gyereke,
de a diákot el nem felejtette.

 
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!