2018. január 24., szerda

Logo

Címlap Sport Remek volt az alapszakasz

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Remek volt az alapszakasz PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerki   
2012. április 03. kedd, 17:04
EnterNet Vásárhelyi KS - MTK Törökbálint 81-59
(16-23, 22-14, 22-8, 21-14)

A mérkőzésnek a vendégek számára már nem volt tétje, hiszen mindenképpen az NB I. B keleti csoportjának harmadik helyén végeztek, ami a szezon közbeni, ismert „megfogyatkozások” miatt komoly eredmény. A törökbálinti kék-fehérek a hódmezővásárhelyi vereséggel együtt is 20 mérkőzésükből 15-öt megnyertek, amire a bajnokság egyes szakaszaiban aligha lehetett számítani, így történetük során először jutottak be a felsőházi rájátszásba. Itt a nyugati csoport második helyezettjével, a Bonyháddal találkoznak majd.

A következő mérkőzésektől függetlenül ez az év, főként az utolsó félév áttörést jelenthet a csapat és város kapcsoltában, hiszen a hazai meccseken egy szenzációsan küzdő, rendkívül összeszedett, magával ragadó játékra képes MTK Törökbálint bizonyította, hogy milyen remek játék a kosárlabda. Ezzel párhuzamosan egyre többen jöttek ki a mérkőzésekre, kialakult egy kisebb szurkolótábor, felharsant a Hajrá, Elite!, és a mérkőzések végén már rendszerint a vastaps.

Látható, hogy a törökbálintiak kezdik egyre jobban magukénak érezni a Spiriev Attiláék áldozatos munkája révén rendkívül ügyesen menedzselt, ám végső soron az „ölükbe pottyant” csapatot, amely a 2011-12-es bajnoki idényben maximálisan kiszolgálta közönséget. Remélhetőleg az együttműködés csak elmélyül.

***

Az alapszakasz elsőségről döntő mértkőzést a Salgótarján nyerte az Eger ellen 84:62-re. A találkozó már az első félidőben eldőlni látszott, hiszen a hazai piros-feketék 43:20-ra vezettek. A harmadik negyedben azonban az Eger 25:10-es vágtával visszajött a meccsbe, ám az SKSE a végét ismét megnyomta, így 17/3-as mutatóval az élen végzett.

 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2018 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!