2017. augusztus 21., hétfő

Logo

Címlap Sport A TTC Sakk ismét régi fényében?

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

A TTC Sakk ismét régi fényében? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pilis Péter   
2012. november 10. szombat, 22:18
Új ambíciókkal, új reményekkel vágtunk neki az idei versenyévadnak.

 

A múlt szezon bennünk maradt – a végső elszámoláskor bizony hiányzó - pontjai fokozott elszántsággal, kicsi odafigyeléssel begyűjthetőek.

Ez a nyár sem múlt el minden izgalmak nélkül. Súlyos betegségéből teljesen még fel nem épült éltáblásunk, Kubacsny Laci még nem idézi önmagát. „Kiöregedő ifistáink” helyére NB II alsó végét megközelítő utánpótlás híján BEAC-os barátaink siettek segítségünkre. Vendégjátékosként érkező 7 és fél éves Kelemen Szabolcsot (a mi megyei korcsoportos bajnokunk, Baranyai-Molnár Ádámunk barátja) a két Ádám Gyuri kísérte el, akik csapatunk derékhadát erősítik.

Talán az egész évad eredményességét is döntően befolyásoló első fordulóban mindjárt azzal tavaly épphogy mögöttünk végző (10.) Zoltek SE-vel csaptunk össze, amelytől akkor 7 – 5 arányban kaptunk ki, most 6 - 6os döntetlent értünk el. Százhalombattán elszenvedett 8 – 4-es vereségért idén alapos revansot véve 7,5 – 4,5 arányban nyertünk, ami egyben a 4. helyet is jelentette számunkra. A harmadik fordulóbeli zsámbéki kirándulás 8 – 4-es győzelme már nem csak önbizalmunk növelését, hanem helyünk megszilárdulását is jelentette az NB II Breyer csoportjának élmezőnyében. Már amennyiben 1-1 pontos különbségeket mutató tabellán lehet ilyenről beszélni. Az 1- 3 fordulóban 10 pontos átlag felett produkáló Hüsi SC ugyan már most kimagaslik a mezőnyből, de mögötte szinte bármi lehetséges.

 

 


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!