2017. november 19., vasárnap

Logo

Címlap Szomszédom „Ahol a szavak befejeződnek”

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

„Ahol a szavak befejeződnek” PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Starzyński Zsolt   
2011. november 30. szerda, 00:57
Beszélgetés Balogh István grafikussal

 

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, a grafikusszakma legnevesebb elismerésének számító  Aranyrajzszög-díj, a Kiváló Művész, az Érdemes Művész, a Munkácsy-díj és a többszörösen megkapott „Az év legjobb plakátja” díjak tulajdonosa, a Magyar Plakát Társaság tagja. Mestere Kádár György volt. Tanított a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban és az Iparművészeti Egyetemen, ahol többek között Orosz István is növendéke volt. A magyar filmplakát virágkorának egyik legismertebb alkotójával, Balogh Istvánnal beszélgettem.


- Hol töltötte gyerekkorát?

- Nagyon messze, az erdélyi Csíkbánkfalván, a régi román határ mellett születtem 1924-ben.


- Milyen volt ott felnőni?

- Sokat csavarogtam az erdőben. Nyáron felkerekedtem és 10 évesen hosszú túrákra mentem a hegyekbe.


- Nem volt veszélyes?

- Medve akkor még kevés volt. A farkasok csak télen voltak veszélyesek, akkor is inkább a juhokra, kecskékre, de ettől függetlenül vigyázni kellett. Télen, mikor ment az erdőllés, - azaz a fakivágás, a favágók a fatörzseket összefogó láncokat maguk mögött húzták a földön szánjaikkal, hogy elriasszák a farkasokat, medvéket. Mindig volt náluk szalma is, amit meggyújtottak, hogy elriasszák az állatokat.


- Hol végezte iskoláit?

- A csíkszeredai gimnáziumba jártam, ott kezdtem a tanítóképzőt is. Aztán jött a háború, de én 5 nap után otthagytam a sereget: katonaszökevény lettem. Tudtam, hogy az életemmel játszok, ugyanis szökésért általában főbe lőtték az embert. Szüleim 1944-ben költöztek Budapestre, utánuk jöttem, de razziába kerültem és elkaptak. Tudtam, ha kiderül, hogy katonaszökevény vagyok, akkor végem, de szerencsére az öreg detektív jó volt hozzám. Azt mondta, azonnal szerezzek akár egy kézzel írott bejelentőlapot, csak igazoljam valamivel, hogy miért nem vagyok a fronton. Megúsztam. A szüleim később Törökbálintra költöztek, mert szerették az itteni hegyeket.


- Hogyan lett grafikus?

- Szüleim nagyra becsülték, ha valaki olvas vagy rajzol és örültek, amikor látták, hogy én is rajzolok. Érdekelt a képzőművészet. Már itt Pesten jártam tanítóképzőre, amikor a ’40-es évek végén választási kampány volt és az utcákat teleragasztották plakátokkal. Megfogtak az egyik leghíresebb plakáttervező, Konecsni György munkái. Igen jó plakátokat csinált. A tanítóképző után felvettek az Iparművészeti Akadémiára. ’52-ben végeztem alkalmazott grafika szakon. Utána megpályáztam a Derkovits-ösztöndíjat, ami nagy dolog volt, mert a háromezer forintból az egész család meg tudott élni. A magyar plakát történetével akartam foglalkozni, de rájöttem, alkalmatlan vagyok a szigorú tudományos munkára, mindig elkalandoztak a gondolataim. Végignéztem a Széchenyi könyvtár plakátarchívumát, ahol heti 2-3 napot is eltöltöttem. Sok mindent láttam ott: plakátokat, hirdetményeket, aprónyomtatványokat.


- Milyen tanulságokkal járt ez a munka?

- Megismertem a magyar plakátművészet legjobbjait. Köztudott, hogy az első plakátokat festők csinálták. A franciáknál Toulouse-Lautrec, nálunk Benczúr Gyula készítette az elsőt, amit számon tartunk. De nagyon fontosak voltak Rippl-Rónai József plakátjai.


- Miért érdekelték a plakátok ennyire?

- A plakát a tömörítés, a jelképekben való fogalmazás, az emblematikus erő művészete. Egy jól kieszelt és megrajzolt kép egyetlen pillanat alatt képes megvilágítani olyan tartalmat is, amit leírni, elmagyarázni csak nagyon körülményesen lehetne. A plakátok ott kezdődnek, ahol a szavak befejeződnek. Valamikor a plakátnak nagyobb jelentősége volt. Azt mondják, a 20. század művészete volt.


- Mihez kezdett az ösztöndíj után?

- Politikai plakátot ekkor nem csinálhattam. Az ötvenes évek végén ugyanis azoknak a szemlélete, akik az ideológiai plakátokat elbírálták, lassabban változott, mint a grafikusoké. Ha meg is hívtak egy-egy pályázatra, a tervemből nem lett semmi. De ebben az időben bontakozott ki a plakátkészítés új területe: a filmplakát.


- Hogy készült egy filmplakát?

- A MOKÉP sajtóvetítést rendezett, ahova két grafikus kapott meghívást. Utána csináltunk két-két vázlatot. A Magyar Hirdető zsűrije volt az első rosta, végül a MOKÉP választotta ki a nyertes tervet. Ezután két hetünk volt megfesteni a végleges plakátot.



- Mi alapján indult el?

- Azt néztem, hogy van-e a filmben valami, ami képileg inspirál.


- A filmplakátokból meg lehetett élni?

- Nem. Ezt szerettem ugyan a legjobban, de ez csak reprezentált, általuk nevet szereztem. Kiállításokból éltem, a Hungexpo szervezésében dolgoztam ipari vásárokon, mezőgazdasági kiállításokon, ahol standokat terveztem egy belsőépítésszel. Sokat utaztam, egy hónapra Indiába is eljutottam.

 


- Sokáig tanított. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó grafikus legyen?

- Igen gazdag vizuális fantáziával kell rendelkeznie. A grafikus képekben lát, képekben gondolkozik, rendkívül jó szín-, forma-, és arányérzéke van. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nagyon fontos a manuális képesség is. Nem elég a képet kitalálni, meg is kell azt valósítani. Ezért a rajzkészséget ma is ugyanúgy kell fejleszteni, mint egykor. Nem helyettesítheti ezt a munkát a komputer, mert nem csak kézzel rajzol az ember, hanem fejjel is. A vizuális fantázia gyakorlat által fejlődik.


- Pályája kezdete óta sokat változott az értékrend a művészetben. Milyen hatással volt Önre ez a változó környezet?

- Az ember nem határozza el előre sem azt, hogy függetleníti magát, sem azt, hogy belesimul a környezetébe. Figyelek mindenre és megvizsgálom, hogy mit tudok hasznosítani az elém táruló lehetőségekből.


- Mivel tölti idejét?

- Már csak ritkán készítek plakátot, leginkább olvasni szeretek. Sok évvel ezelőtt elolvastam pár könyvet a hajóépítésről, faanyagot vettem és az udvaron építettem egy vitorlás hajót, melyet Verne névre kereszteltem. Se előtte, se utána nem foglalkoztam hajóépítéssel. Levizsgáztattam, sokat vitorláztam vele, majd évekkel később eladtam egy tanítványomnak. Verne azóta is szeli a vizet a Balatonon.



 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2017 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!