Budapest és a dugulások helyzete

A legtöbbször az emberi hanyagság, oda nem figyelés vezet a problémához.
Budapest és a dugulások helyzete

Az ember addig, amíg nem szembesül vele, nem is gondolná, milyen kellemetlenségeket jelenthet egy komolyabb dugulás az otthonában. Aztán egyszer csak váratlanul megtörténik a baj, természetesen a lehető legrosszabbkor, de akkor már hiába minden próbálkozás, csodaszer, vödörnyi forró víz – nincs megoldás.

Illetve mégis van, a duguláselhárítás Budapest összes kerületében és a vonzáskörzetében is létező megoldás, amivel ilyen – szó szerint – szorult helyzetekben élhetünk. Évtizedek óta létező gyakori probléma a fővárosban a dugulás, aminek főként a rosszul kialakított rendszer az oka, a nem megfelelő lejtés, illetve a csövek méretén való spórolás. De találkozhatunk olyan helyzettel is, amikor mi mindent a lehető legszabályosabb módon kezelünk, aztán a csodás új lakásunkban néhány hónap után kibukik a korábbi lakó trehánysága – egyenesen a fürdőszobánk közepén.

Az sem sokkal szerencsésebb, amikor a régi társasházakban az egyik szomszédunk használja szemetesnek a lefolyót, és tömi rendszeresen tele oda nem illő dolgokkal. Nem marketingfogás, amikor egy termékre ráírják, hogy ne húzzuk le a vécén, pusztán próbálnak megóvni a viszontlátástól.

De mégis mi a megoldás olyankor, amikor nem ami hibáink miatt, hanem az emberi gondatlanság, lustaság, spórolás, illetve ezek kombinációinak köszönhetően kell találkoznunk ezzel a kellemetlenséggel? Részeleges duguláskor, a nagy galiba előtt főleg és leginkább a megelőzés, illetve néhány házi praktika válhat a javunkra, ezekkel jobb esetben sikerülhet kordában tartani a helyzetet.

Amikor viszont ez sem segít, és rendszeres problémával vagyunk kénytelenek – az önhibánkon kívül is – szembenézni, akkor akár választhatjuk azt a megoldást is, hogy a szakemberek rendszeresen tisztítják a rendszert, amivel ugyan havidíjat fizetünk, de még így bőségesen jobban járunk, mint egy esetleges nagyobb munka esetén, amikor például a falat, padlót kell bontani.

Szerző: Galambos Dániel
Fotó: Illusztráció/Unsplash

Kapcsolódó cikkek

A törökbálinti játszótereket - Bemutatjuk Törökbálint 3 legjobb játszóterét – csak nemrégiben újították fel.

Bemutatjuk Törökbálint 3 legjobb játszóterét

Törökbálinton több játszótér is található, de a felmérések szerint, talán ez a három játszótér nyerte el leginkább a szülők és a gyerekek tetszését.

TotalDrinks italbolt Törökbálinton - Szabadság tér 1.

TotalDrinks italbolt Törökbálinton - Szabadság tér 1.

Fedezd fel a legjobb borok, legkülönlegesebb sörök, töményitalok, valamint alkoholmentes üdítők széles választékát a Total Drinksnél!